Kiderült, miért nem tudott rajthoz állni a Ferrari versenyzője a Monacói Nagydíjon

A kardántengelyagy meghibásodása miatt nem tudott rajthoz állni a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője, aki szombaton megnyerte az időmérő edzést hazai futamán.

Az olasz istálló közlése szerint a hiba az időmérőn történt baleset következménye volt. Miután az autót visszaszállították Maranellóba, a vizsgálatok során kiderült, hogy a baloldali agy károsodott, majd amikor Leclerc vasárnap bevett néhány kanyart a pályán, el is tört.

A 23 éves monacói pilóta a boxutcából kivezető körön jelezte rádión a csapatnak, hogy problémák vannak a versenyautójával, ezért lassú tempóban visszagurult a boxba. A Ferrari szakemberei átnézték a versenyző autóját, és arra jutottak, hogy Leclerc nem tud elindulni a futamon.

A pilóta szombaton megnyerte az időmérőt, az utolsó gyors körén azonban összetörte a Ferrarit, mivel a szalagkorlátnak ütközött. Az olasz istálló szakemberei ezután átvizsgálták a versenyautó sebességváltóját, de nem találtak komoly problémát, és nem cserélték ki az alkatrészt.

Leclerc helye ezért üresen maradt a rajtrácson, a futamot pedig a második kockából startoló holland Max Verstappen (Red Bull) nyerte.

2021. május 25. 07:16
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Részegen fenyegetett egy buszsofőrt, el akarta vágni a torkát egy dühös férfi Miskolcon. Egy céges buliból ment haza...
Lezuhant a tetőről és súlyosan megsérült egy szabadnapos tűzoltó Váckisújfaluban pénteken a vihar után. Segíteni aka...
Mindenkivel végezni akart egy férfi egy budapesti panelházban, szombat este ezért magára nyitotta a gázt. A lakók me...
Ijedtében nem a fékre lépett, hanem a kormányt rántotta félre egy taxis éjszaka Budapest belvárosában, három pakoló ...
Belezuhant egy megáradt hegyi patakba, meghalt túrázás közben egy magyar férfi a Magas-Tátrában. A baleset idején ít...