Kiderült, melyik a világ legveszélyesebb városa, ott még a gyerekek is ölnek

Az ott lakók egyben az ország legstresszesebb emberei is.

A "blues hazája"-ként ismert Memphis egy kevésbé kellemes dologról is híres. A bűnözési statisztikák alapján az Egyesült Államokbeli Shelby megye székhelye a világ legveszélyesebb városának számít - írta a Daily Star.

Tennessee állam legnagyobb városában nem csak az erőszakos cselekmények száma számít extrém magasnak, de az autóbalesetek is rendkívül gyakoriak ott.

A bűncselekmények gyakorisága ráadásul folyamatosan növekszik is Memphisben: tavaly az erőszakos bűncselekmények száma 7 százalékkal, a rablások 20 százalékkal, a nemi erőszakok száma 41 százalékkal, a gyilkosságok száma pedig 34 százalékkal nőtt a városban.


2024 első hat hónapjában Tennessee állam legnépesebb városában 129 gyilkosság történt, ami jóval meghaladja az ország többi városában feljegyzett emberölések számát.

Egy Tyler Oliveira nevű youtuber körbejárta Memphist, és arról beszélt a helyiekkel, hogy milyen érzés a veszélyes városban lakni.

Egy helyi szerint a bűnözők mellett a rendőrség is ellenük van ott, ezért soha nem érzi magát biztonságban.

Memphisben sok gyerek is vásárol és hord magával fegyvereket, amelyeket használnak is, és annyira hozzászoktak a bűnözéshez, hogy néhányuk szinte nevetgél azon, ha valakit megölnek előtte.

A helyiek azt javasolják a városba látogatóknak, hogy csak a nagy üzletekben vásároljanak, a sarki boltokat pedig mindenképpen kerüljék, mert általában ott történik a legtöbb bűncselekmény.

A WalletHub tanulmánya szerint az állandó veszélyérzet miatt a memphisiek az ország legstresszesebb emberei.

2024. december 02. 16:49
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
A hét elején kimondottan meleg lesz, aztán fordulat áll be.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában értékelte a Tisza Párt tegnapi kongresszusát.
Csak óvatosan érdemes belecsobbanni a magyar tengerbe.