
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ha ezek a landolások jól sikerülnek, az embereket szállító missziók akár már 2029-ben elindulhatnak, bár 2031 valószínűbbnek tűnik - közölte Musk az X-en.
A hatalmas méretű, 123 méter magas Starship rakétarendszert úgy tervezték, hogy lehetővé tegye az emberes küldetéseket a Holdra és a Marsra. Egyelőre próbarepüléseken tesztelik. A rakéta tavaly márciusban jutott el sikeresen az űrbe, de aztán megsemmisült, amikor visszatért a Földre. A tavaly júniusi teszt során a Starship először hajtott végre ellenőrzött leszállást, amelyet októberben sikerrel megismételtek. Ez utóbbi tesztnek is az volt a célja, hogy a rakéta alsó fokozata visszatérjen az indítótoronyhoz, és az indítóállvány karjai elkapják. Januárban és márciusban az újabb tesztrepülések nem jártak sikerrel.
Donald Trump amerikai elnök január 20-án a washingtoni kongresszus kupolatermében elmondott beiktatási beszédében a Mars-missziót is megemlítette, és kijelentette: tervei között szerepel "amerikai űrhajósokat indítani a csillagok közé, hogy kitűzzék a csillagos-sávos (lobogót) a Marson".
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott