Kiderült, hogy miért lett öngyilkos az iskolás kisfiú

A 10 éves nem bírta tovább elviselni a durva megpróbáltatásokat.

Louis Johnson, az egyesült államokbeli Marion megyei diák 2023. áprilisában lelőtte magát. A szülők most pert indítottak a floridai iskola ellen – olvasható a crimeonline oldalán.

Johnson édesanyja és édesapja azzal vádolják Dawn White-ot, az ocalai Legacy Általános Iskola tanárát, hogy zaklatta, gúnyolta gyermeküket és más diákokat is erre buzdított.

A jelentésben az áll, hogy White „hülyének” nevezte Johnsont, és azt mondta, hogy „semmit sem tud”. Ez egyre növekvő szorongáshoz és depresszióhoz vezetett, majd végül lelőtte magát a kisfiú. A tanárnő már három-négy hónapja zaklatta, miután a szülei a vezetőséghez fordultak, ám az iskola csak hónapokkal a haláleset után intézkedett.

A kép forrása: GoFundMe

A tanárnőt azzal is vádolták, hogy több diákot is hasonló módon megalázott.

2023. júniusában az iskolai tanács úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg White szerződését, mert számos olyan esetet talált, amikor nyilvánosan megszégyenítette a diákokat a jegyeik miatt.

A szülők meg nem határozott kártérítést követelnek.

Nem ez az első eset, amikor a tanárok nem pedagógushoz méltón bánnak a diákokkal. Amerikában, Arkansas államban péládul diákokat vettek rá arra, hogy egymással küzdjenek meg amolyan diák Harcosok klubjában.

 

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2025. április 29. 18:06
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Népszerű szakmák tűnhetnek el az MI miatt
A mesterséges intelligencia forradalma már nem a jövő, hanem a jelen.
Milyen mély itt a víz? - kérdezte, majd belefulladt a szigetvári csónakázó tóba egy nő
Milyen mély itt a víz, ezt kérdezgette a járókelőktől egy középkorú nő, aki később belefulladt a szigetvári csónakáz...
Egy BMW-st ezért már felnégyeltek volna - videóval
A szemből érkezőket is veszélyeztette.
Ukrajna uniós tagsága közvetlen veszélyt jelentene a magyarok pénztárcájára
Ukrajna uniós tagsága közvetlen veszélyt jelentene a magyarok pénztárcájára, megjelenhet Magyarországon az olcsó mun...
Hortay Olivér: Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel Magyarországot
A rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel Magyarországot az Európai Bizottság – közölte a Századvég Energia- és K...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.