
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy üdvözli Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti találkozóját, ha az segíthet véget vetni az ukrajnai háborúnak – olvasható az Euractiv cikkében.
A budapesti békecsúcsot illetően számos kérdés – többek közt a békecsúcs időpontja – még nem tisztázott, és ezek közé tartozik egy nagyon fontos részlet is, mégpedig az, hogy Vlagyimir Putyin ellen a Nemzetközi Bíróság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – írta a Mandiner.
Az EU-nak pragmatikusnak kell lennie, és támogatnia kell minden olyan lépést, amely békéhez vezethet Ukrajnában, annak ellenére, hogy Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa alapján körözik állítólagos háborús bűncselekmények miatt.
A találkozók nem mindig abban a sorrendben vagy formátumban történnek, ahogyan szeretnénk, de ha a találkozók... Ukrajna igazságos és tartós békéje felé visznek minket, akkor üdvözölnünk kell őket
– közölte a médiával Olof Gill, a bizottság szóvivője.

Fotó: Shutterstock
A magyar országgyűlés úgy döntött, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A kilépés azonban nem egyik napról a másikra történik, hazánk technikai értelemben jövő év júniusig a szervezet tagja marad, és a korábbi ügyekben az országra vonatkozik minden evvel járó kötelezettség.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen 2022-ben az orosz inváziót követően adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, azaz ez elvileg a budapesti békecsúcs idején is kötelezettséget ró országunkra.
Ugyanakkor nem példa nélküli, hogy egy érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs ellenére nem tartóztattak le diplomáciai látogatásra érkező politikust, hiszen annak ellenére, hogy a Nemzetközi Bíróság ezt kifejezetten kérte, Magyarország nem tartóztatta le az áprilisban Budapesten vendégeskedő Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt sem.
De nem csak a magyar kormány döntése befolyásolja az ügyet, hiszen Vlagyimir Putyin Budapestre szinte kizárólag olyan útvonalon – Ukrajna vagy más olyan EU-tagállam légterén keresztül – érkezhet, ahol a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa érvényes. Bár az orosz vezetés közzétett egy ezzel ellentétes tervezetet, korántsem egyértelmű, hogyan utazik hozzánk az orosz elnök.

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is