
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, átverte a halált Stamatis Moraitis, akinél még 1976-ban diagnosztizáltak rákot az orvosok. Az addig az Egyesült Államokban élő férfinek legkedvezőbb esetben is csupán kilenc hónapot jósoltak, és már – teljes joggal – az elmúlás gondolata foglalkoztatta.
A temetés megszervezésének költségei azonban olyan magasságokba rúgtak, hogy úgy döntött, elköltözik a görög Ikaria szigetére, ahol élete utolsó heteiben nyugodtak borozhat, míg el nem jön érte a végzet. A terv azonban meghiúsult, mivel a férfi egész egyszerűen „elfelejtett meghalni”.
Stamatis Moraitis még közel negyven évig élt, és csak – saját elmondása szerinti születési dátumát alapul véve – 102 évesen, 2013-ban szenderült örök álomra.
Lakhelyét, az Égei-tengeren található varázslatos szigetet a világ egyik kék zónájaként emlegetik, ahol megmagyarázhatatlan módon jóval magasabb a várható élettartam, mint máshol.
Az idős férfi úgy vélte, csodás gyógyulását a tiszta levegőnek, a jó ételeknek és a stresszmentes létnek köszönheti.
A UniLad csütörtöki írásában úgy fogalmazott, a tanulmányok kimutatták, hogy egy ember élettartamának mindössze húsz százalékát határozza meg a genetika, minden más az életmódon múlik, ugyanakkor ez önmagában nem magyarázza a kék zónák bámulatos erejét, ahol a statisztikák szerint is hosszabb és egészségesebb életet élnek az emberek, és sokkal kisebb a súlyos betegségek kialakulásának kockázata.

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban