Kiborultak a helyiek, quados fiatalok felszántották még a játszóteret is - Videó

Jól szórakoztak, a környéken lakók már kevésbé.

Finoman szólva sem nyerte el a környéken élők tetszését, mikor néhány fiatal a társasházak között quadozott Belgrád egy külső városrészében – olvasható egy helyi Instagram-oldalon csütörtökön megjelent videók mellett.

Egyikük egy forgalmas négysávos úton manőverezett, és több gyereket is felültetett maga mögé. Nem csinált gondot abból, hogy többször áthajtott a szemközti sávba és felment a járdára, de akkor sem jött zavarba, mikor felszántott egy játszóteret. A felvételt beküldő szerint úgy vezetett, mintha a Szaharában lett volna.


Az internet népét sem szórakoztatta, sokkal inkább aggasztotta a fiatalok mutatványa. Egy hozzászóló szerint a quadosoknál nincsenek bosszantóbbak, ugyanis állandóan szabálysértéseket követnek el, ráadásul elpusztítják a védett területeket is. Van, aki egyenesen kitiltaná őket az utakról, és többen is feltették a kérdést, hogy hol volt a rendőrség.

2023. december 29. 19:35
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Magyar Péter ócska személyeskedéssel és hergeléssel próbálja magára irányítani a figyelmet – jelentette ki Kocsis Má...
Drága Kicsi! Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szór...
A zenész-legenda Leslie Mandoki különleges koncertet adott Budapesten. A „50 év szabadságvágy” című ingyenes szabadt...