
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
A tájékoztatás szerint a rendőrség jelentette az ügyet a holland adatvédelmi hatóságnak, amely elindította a vizsgálatot.
A tárcavezető elmondta, bizonyos csoportokat "kiemelten figyelnek", köztük azokat, akik beépített ügynökként dolgoznak, azonban részleteket biztonsági okokra hivatkozva nem árult el.
Van Weel a heti kabinetülést követően azt közölte, hogy a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába. Jóllehet az országos rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, azt mondta, "sok dolgozóról van szó", köztük takarítókról és recepciósokról is. Hozzátette azonban, hogy egyelőre korai lenne a hackertámadás következményeiről beszélni. Mint mondta, a hatóságok már megtették a szükséges lépéseket az incidenssel kapcsolatban.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Aggodalmukat fejezték ki a rendőrszakszervezetek is: hangsúlyozták, hogy jelenleg a legfontosabb feladat a munkatársaik védelme, illetve annak kiderítése, honnan érkezett a támadás.
A holland sajtóban megjelent, két évvel ezelőtti adat szerint a holland rendőrségnek csaknem 64 ezer teljes állásban dolgozó alkalmazottja van; ebbe a számba a rendőrök mellett az egyéb munkakört ellátók is beletartoznak.
Forrás: MTI

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval