Kiadták a legmagasabb riasztást, pokoli napok előtt állunk

Már javában tombol a nyár, vasárnap pedig folytatódik a kánikula. Több vármegyénkben is másodfokú riasztást adtak ki a brutális hőség miatt, a hőmérséklet ma a 30-36 fokot is elérheti, valamint extrém erős UV-sugárzásra kell számítani, ezért figyeljünk oda a hőguta vagy napszúrás veszélyére.

Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a délutáni órákban már zápor is előfordulhat, az északnyugati határnál zivatar is lehet. A főként déli, délnyugati szél megélénkülhet, a hőmérő pedig maximálisan 30-36 fokot mutathat, északnyugaton a határ közelében kicsit hűvösebb lehet az idő – írja a HungaroMet.

Fotó: HungaroMet

A HungaroMet térképe alapján elsőfokú riasztás van érvényben Pest, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben, valamint másodfokú riasztást rendeltek el Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben.

Az említett területeken a napi középhőmérséklet 27 fok felett alakulhat.

A borítókép illusztráció: Shutterstock

2024. július 07. 11:32
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek reggel
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...