
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
A korábban Magyarországon orvosként dolgozó román férfi 2012-ben ismerkedett meg a nővel, akivel szoros kapcsolatba került. Közös jövőt terveztek, ezért a nő elhatározta, hogy felbontja a férjével kötött házasságát, azonban végül meggondolta magát.
A férfi ezt nem tudta elfogadni, ezért folyamatosan kereste, zaklatta, terrorizálta és fenyegette szerelmét, aki emiatt már a feljelentést fontolgatta. A visszautasítás miatt a férfi elhatározta, hogy megöli a nőt és annak férjét, ezért vásárolt egy forgótáras pisztolyt, 12 darab tölténnyel. Végül 2016. augusztus 31-én döntött úgy, hogy pontot tesz az ügy végére, ezért elment a házukhoz.
Amikor a nő hazaért, a férfi besurrant, ezért a sértett egyből odahívta a férjét. A vádlott mindkettejüket közvetlen közelről fejbe lőtte. Ezt követően Romániába menekült, ahol másnap európai elfogatóparancs alapján elkapták.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Férje életben maradt, azonban sérülése maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást eredményezett.
A Nyíregyházi Törvényszék minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, végleges hatályú Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a férfit azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen az ügyészség a vádlott terhére, az elkövető és védője pedig hatályon kívül helyezés, a bűncselekmény enyhébb minősítése és a büntetés mérséklése érdekében fellebbezett.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az emberölés „aljas indokból” elkövetettkénti minősítése megállapítását is, valamint a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának hosszabb tartamban – 35 évben – történő meghatározását indítványozta. A vádlott az emberölés elkövetésének módját és célját megfontolva, mérlegelve, hidegvérrel húzta meg a ravaszt. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint csak súlyosabb büntetés alkalmas a büntetési célok eléréséhez.
Az ügyészségi és védelmi fellebbezések alapján másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg