
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A szlovákiai Felsőkorompán a hétvégén falunapot tartottak, ami rengeteg látogatót vonzott, a környékbeli gyerekek nem győztek válogatni a sok kihelyezett játék közül, de a legnagyobb népszerűségnek a körhinta örvendett. Szülei felültették a kétéves Mátyást is, aki azonban hozzáért a hinta lánc részéhez, ami hirtelen megrázta. A kisfiú felsikított, ezért anyukája azonnal odarohant hozzá, de amint megfogta gyermekét, rajta is keresztülfutott az áram.
Mátyást és édesanyját amilyen hamar csak lehetett kórházba szállították, információk szerint egyikük sincs életveszélyben.
A helyszínre kiérkező rendőrök kiderítették, a körhinta üzemeltetője annyira felelőtlen volt, hogy egy mindössze 14 éves tinédzserre bízta a játékot, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy a kezelő ivott, a szonda 0,23 ezreléket mutatott ki a leheletében.
A helyiek szerint a körhinta nem volt leföldelve, a történtek másnapján pedig a tulajdonos kereket oldott és elmenekült a faluból. A rendőrség a balesetet gondatlanságból elkövetett általános veszélyeztetés bűncselekményeként vizsgálja – írta meg a Bors.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire