
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
A minisztérium szerint az orosz erők a kupjanszki frontszakaszon négy rohamot vertek vissza, a frontvonal mentén pedig több mint hatszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg, közülük több mint háromszázan a Donyecknél vívott harcokban.
Az orosz hadijelentés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között egy lőszerraktárt, két harckocsit, nyolc páncélozott harcjárművet, két gyalogsági harcjárművet, három lengyel gyártmányú Krab és egy francia CAESAR önjáró, valamint két brit FH-70-es és egy amerikai M119-es vontatott tarackot.
Gyenyisz Pusilin, az Ukrajnától elcsatolt "Donyecki Népköztársaság" vezetője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az ukrán haderő a Belgorodot és Donyecket ért csapásaival "minden határt átlépett". Azt mondta, hogy az orosz hadsereg ezekre a támadásokra "keményen válaszol", de csak katonai célpontokat lő, és a megtorlás nem érintheti a polgári lakosságot, mert "Oroszország nem viselkedhet úgy, mint Ukrajna".

A fotó illusztráció: Shutterstock
Belgorod központját orosz hatósági közlések szerint december 30-án ukrán rakétatűz érte, aminek következtében 25 ember életét vesztette, több mint százan pedig megsebesültek. Vjacseszlav Gladkov kormányzó vasárnapi Telegram-bejegyzése szerint közülük húsz embert moszkvai kórházak intenzív osztályán, további 69-et pedig más oroszországi egészségügyi intézményekben ápoltak.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Forrás: MTI

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el