
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Eszméletlen látványnak lehettek szemtanúi egy üzlet dolgozói pénteken reggel, percekkel hat óra után az angliai Nottinghamben.
A helyi rendőrség beszámolója szerint egy betörő – mintha egyszerűbb módja nem is létezne – a mennyezeten keresztül hatolt be a boltba. Amikor két láb lógott ki a plafonból, az alkalmazottak nem haboztak, hanem értesítették a hatóságot.
A különös férfi ezután beesett az eladótérbe, majd mintegy 200 font, azaz közel 100 ezer forint értékben sorsjegyeket lopott. Ezt követően mosószert, chipset, valamint egyéb élelmiszert is a táskájába tett, és a vészkijáraton keresztül kimenekült a szupermarketből.
Az egyenruhások a hívás után hat perccel megérkeztek a helyszínre, és az áruház közelében rátaláltak az elkövetőre. Az 50 éves férfit elfogták, majd őrizetbe vették.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott