
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Kétfejű borjú született egy farmon a törökországi Tokat közelében. Külön szempárral, orral és szájjal is rendelkezett a két kobak, az állkapocs környékén azonban egybeforrtak – írta a Mirror.
A falubeliek között is villámgyorsan híre ment a csodaszámba menő borjúnak, rengetegen özönlöttek a tanyára, hogy láthassák a nem mindennapi állatot. Nem sokáig gyönyörködhettek azonban a legifjabb patásban, ugyanis születését követően egy órán belül elpusztult.
Gazdája, Rustem Kahraman marhatenyésztő sem volt felkészülve a látványra.
Életemben először találkoztam ilyen helyzettel, és nagyon meg vagyok lepődve
– nyilatkozta a helyi sajtónak.
Egyelőre a helyi állatorvosoknak sem sikerült megfejteniük, mi állhat a különös jelenség mögött, de valószínű, hogy genetikai elváltozás, vagy környezetszennyezés eredménye lehetett a mutáció.
Volt olyan hozzászóló az interneten, aki Isten csodájának tudja be a történteket, mások szerint viszont semmi köze ehhez semmilyen égi hatalomnak, egyszerűen a génmódosított tápoknak köszönhető.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni