Két évre befagyasztja a lakossági energiaárakat a brit kormány

A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány - jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.

A brit országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem) az eredeti tervek alapján októbertől a jelenlegi 1971 fontról 3549 fontra (1,6 millió forintra) emelte volna azt az összeget, amelyet a szolgáltatók egy-egy brit háztartásnak évente számlázhatnak az energiaszolgáltatásért.

Liz Truss azonban, aki az alsóházban ismertette a kormány által a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési programot, bejelentette: októbertől a következő két évre 2500 font (1,15 millió forint) lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa.

A brit kormányfő úgy fogalmazott, hogy az intézkedés "felülírja" az Ofgem árlimit-megállapító jogkörét.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Liz Truss közölte: az energiaár-garancia néven meghirdetett árbefagyasztás októbertől fél évig az üzleti szektorra is vonatkozik, és ennek az időszaknak a lejárta után a kormány igyekszik megfelelő további támogatásban részesíteni az üzleti vállalkozásokat.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy felgyorsítják az összes fellelhető hazai energiatartalék kiaknázását, beleértve az északi-tengeri kőolaj- és földgázkitermelést.

Liz Truss tájékoztatása szerint a kormány új engedélyezési eljárásokat indít, és várhatóan száznál több kitermelési és feltárási engedélyt ad ki.

A brit kormányfő ugyanakkor elutasította azokat az indítványokat, hogy a kormány vessen ki különadókat az energiaipari nagyvállalatok által elért kiugró eredményekre. Liz Truss kijelentette, hogy a vállalati adóterhek növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni.

MTI

2022. szeptember 08. 19:31
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family