
Két éven keresztül kínozta és gyilkolta az állatokat egy testvérpár, videóra is vették
A bíróság a napokban hozott ítéletet az ügyben.
Tenyek.hu 2024. január 22., hétfő 15:02
A napokban ítélte el a bíróság azt a testvérpárt, akik két éven keresztül filmre vették azt, ahogyan különböző állatokat bántalmaztak és öltek meg Angliában, a hampshire-i New Forest vidéki területein – írta meg a Metro hétfőn.
A 24 éves Kristen és a 29 éves Todd Cooper 2021-ben és 2022-ben főként éjszaka követték el a bűncselekményeket.
A szadisták magatehetetlen egyedekre támadtak, egy szarvas nemi szervét megcsonkították, egy másik szarvasnak kiszúrták a szemét, kutyáiknak pedig megparancsolták, hogy harapjanak szét nyulakat.
A hatóságok egy állatorvost is bevontak a vizsgálatokba, akinek szakmai szemmel kellett végignéznie a sokkoló felvételeket.
Ezek a jelenetek örökre megmaradnak a fejemben. 24 éves pályafutásom alatt ez volt az eddigi legdurvább állatkínzási eset
- nyilatkozta a lapnak.
A testvérpárt letartóztatták, majd óvadék kifizetése ellenében szabadlábra helyezték.
Ekkor azonban újabb bűncselekményt követtek el, egy harmadik, ismeretlen társukkal egy édesanyát és fiát támadták meg egy bransgore-i szupermarket előtt.
Így a férfiak újra a rendőrségen kötöttek ki, ahol Kristen hét állatkínzást és egy sor egyéb vádat elismert, beleértve lopott árukkal való kereskedést is.
Todd szintén bevallotta az állatok bántalmazását, azok kamerával történő megörökítését.
A testvéreket testi sértésben és fegyverhasználatban is bűnösnek találták.
A napokban ítélték el őket. Míg Kristen öt év szabadságvesztést kapott, és 10 évre eltiltották a kutyatartástól, addig Toddnak három és fél évet kell börtönben töltenie.
+Ez is érdekelheti

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott




