
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
A Nyugat-Virginia-i Jackson városában élő 55 éves Daniel Palmer 2020 júniusában próbálta meg megölni húgát, Wanda Palmer-t annak otthonában.
Az elvetemült testvér egy bárddal brutálisan összeverte Wanda fejét, majd amikor úgy gondolta, hogy végzett vele, elhagyta a helyszínt.
A mentők amikor kiérkeztek Wanda Flatwoods Road-i otthonába eszméletlen állapotban, vérbe fagyva találtak rá a kanapén, fejét számtalan vágott, zúzott seb borította. Olyan kritikus állapotban volt, hogy az orvosok lemondtak róla, hosszas küzdelem után azonban sikerült megmenteni az életét, de kómába esett.
Wanda két évig feküdt kómában, majd csodával határos módon június 27-én magához tért és fokozatosan elkezdte visszaszerezni beszédkészségét. Állapota gyorsan javult és július 12-én a rendőrség ki tudta őt hallgatni.
A kihallgatás során bebizonyosodott a rendőrség korábbi gyanúja, miszerint Daniel Palmer volt a támadó.
A hatóságok 2020-ban meggyanúsították Palmer-t a gyilkossági kísérlettel, de bizonyíték hiányában ejteni kellett ellene a vádat.
A rendőrség Palmer-t pénteken letartóztatta, jelenleg börtönrácsok mögött várja, hogy bíróság elé álljon – írta meg az Eyewitness News.
A címlapfotó illusztráció

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak