Készülődik a kilencedik szankciós csomag – az EU ismét lábon lőheti magát

Már az előkészületek hírére is drágulni kezdett a gáz az amszterdami tőzsdén. Az újabb szankciók említése a 100 eurót közelítő szintről 125 euró felé lökte a jegyzéseket - írta meg a Világgazdaság.

A balti hármak (Észtország, Lettország és Litvánia), valamint Lengyelország sürgetésére készülődik Brüsszelben a kilencedik uniós szankciós csomag Oroszország ellen.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Lapértesülések szerint az új pakkban bővítenék az energiaszektort érintő korlátozásokat, továbbá megtiltanák a nukleáris energia, illetve a fűtőanyagok terén való együttműködést Oroszországgal. Tiltás alá esne a gyémánt-, illetve az acélimport, valamint a cseppfolyós gázból készült termékek is. Az embergó kiterjedne a szoftverek és a csúcstechnológia exportjára, illetve orosz vízijárművek nem használhatnák az európai kikötőket, valamint orosz tévécsatornák sem sugározhatnának az EU-ban. 

Az új pakk Magyarország számára legveszélyesebb része a nukleáris együttműködés tiltása lenne – nyilatkozta Litkei Máté, az MCC Klímapolitikai Intézet igazgatója az M1-nek.

A hírek nyomán kapásból megugrottak a jegyzések az amszterdami gáztőzsdén. Jól megfigyelhető, hogy egy-egy szankciós csomag, vagy akár egy uniós csúcs hírére is milyen érzékenyen reagálnak a gáz tőzsdei határidős jegyzései. Az október második felében tartott uniós csúcs hetének szerdáján a 112-113 dollár körüli árak csütörtökön már, a csúcs kezdőnapján már 127 euróra szaladtak fel.

Az "ársapka" szó elhangzása már önmagában elég volt ahhoz, hogy 10 százalékkal dráguljon a gáz - írta a Magyar Nemzet. Az ársapka ötletére egyébként az elszálló árakon hatalmasat kaszáló norvégok is kategorikusan nemet mondtak. Október közepén az európai gáztárolók töltöttségi szintjéről érkező kedvező hírek hatására a jegyzések 150 euró alá süllyedtek, ami több mint a fele, az augusztus közepi, jóval 300 euró feletti szintnek. Pénteken, az újabb szankciós csomag hírére a 100 eurót megközelítő szintről 125 euró közelébe emelkedtek a jegyzések.

A szélsőbal régóta követeli, hogy a tiltások körébe bevonják a nukleáris energiát is. „Ha az EU kormányai komolyan veszik a háború leállítását, akkor az európai atomenergia-ipart le kell választani a Kreml köldökzsinórjáról és helyette a takarékosságra, valamint a megújuló energiára kellene fókuszálni”nyilatkozta a CNBC-nek még a nyolcadik csomag elfogadása utána Ariadna Rodrigo, a Greenpeace fenntartható európai pénzügyekért felelős menedzsere.

Az előző pakkok az orosz olajra, a gázra, valamint a szénre fókuszáltak, így próbáltak meg – rövid távon nem sok sikerrel, viszont jókora inflációval – fenyegető nyomást gyakorolni Moszkvára.

A korlátozások azonban nem túl eredményesek, a vezetékes gázszállítások csökkenését az LNG-szállítások növekedése kompenzálja – jóval drágábban. Az orosz LNG legnagyobb vásárlói közé Franciaország, Kína és Japán tartozik.

A nyolcadik szankciós kör tárgyalásai során Magyarország és Bulgária fejezte ki a legerősebb tiltakozást a nukleáris területek bevonása ellen, s ez minden bizonnyal most sem lesz másképp. Hasonlóan állhat a kérdéshez az európai atomenergia nagyhatalomnak számító Franciaország is. Az atomenergia mellett foglalt állást Lengyelország is, az amerikai Westinghouse-t kérte fel tervezett új erőművi építkezéseinek első fázisára, egy másik pedig lengyel és dél-koreai együttműködésben épülne meg.

A gond ezzel csak az, hogy előbbi a tervek szerint 2033-ban állna üzembe, a reaktort 2026-ban kezdik el építeni.

Az orosz energiahordozók híján a lengyelek így kénytelenek hosszú távon is a magas energiaárakat elfogadni.

Brüsszelben azt is fontolgatják, hogy a szankciókat kiterjesztik Iránra is valamilyen mértékben, válaszul arra, hogy Teherán katonai drónokat szállít Oroszországnak. A kérdés ezek után már csak az, hogy az ismét regionális befolyásának növelésére törekvő, jelentős olajtermelő közel-keleti állam milyen válaszlépéseket akar tenni az EU-felé.

Az erős oroszellenességükről ismert balti államok egyik képviselője, Urmas Reinsalu észt külügyminiszter a Politiconak nyilatkozva azzal érvelt a további szankciók mellett, hogy „az európai országoknak meglehetősen magasan vannak a gáztartalékai”.

A diplomata nyilván nem olvasta a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) közelmúltban publikált figyelmeztetését, amely óva intette az uniós kormányokat és Brüsszelt attól, hogy elbízza magát a gáztárolók magas töltöttségi szintje miatt.

Az IEA szerint Európának már most el kellene kezdenie a felkészülést a jövő télre,
mert a várhatóan visszaeső orosz gázimport és az LNG növekvő felhasználása miatt gázhiány alakulhat ki.

Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter az európai energiaügyekért felelős tárcavezetők október végi csúcstalálkozója után hangsúlyozta, hogy Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok szuverén joga eldönteni, hogy milyen energiahordozókat vásárolnak, milyen mennyiségben, kitől és milyen árformula alapján.

„Sőt, ezek jelentős része üzleti titok, az energiaellátáshoz fűződő titok és nemzetbiztonságilag is érzékeny információ” – tette hozzá.

A miniszter szerint az európai vezetőktől egészen „őrült” ötletek is elhangzottak, például az, amely szerint nemcsak felső, de alsó korlátot is kellene szabni a gázárnak, hiszen a túlságosan alacsony ár nem késztetné a fogyasztókat takarékoskodásra.

Brüsszel érthetetlen okokból időről időre felveti az ársapka ötletét, nem törődve azzal, hogy Moszkva egyértelművé tette: árkorlátozások esetén azonnal beszünteti a szállításokat.

A felső árkorlát ellen egyébként az elfogultsággal igazán nem vádolható holland gáztőzsdét felügyelő hatóság is kifejezte ellenérzéseit. A holland pénzügyi hatóság (AFM) közölte, hogy a TTF gáztőzsdén a határidős ügyletek árának korlátozására tett kísérletek negatív következményekkel járhatnak, beleértve a gáz fizikai hiányát is.

Brüsszel árkorrekciós mechanizmus kidolgozását szorgalmazta, dinamikus árplafont javasol a tőzsdei határidős árakra, ezzel gondolván elkerülni a jegyzések szélsőséges ingadozását. A brüsszeli nonszenszek közé tartozik a kötelező, közös gázbeszerzési platform kialakítása is. A magyar miniszter hasonlóan vélekedett az úgynevezett szolidaritási mechanizmusról szóló javaslatról is.

„Vészhelyzet esetén a magyar tárolókból elfogadnák azt az orosz földgázt, amelyet ki akartak iktatni az európai piacról? Ha elfogadják, akkor miért akarják kiiktatni, mennyiségi problémákat okozva ezzel?” – fogalmazott Szijjártó Péter.

2022. november 05. 16:17
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.