
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
A 19 éves Alejandro fittyet hányt a közösségi közlekedés írott és íratlan szabályaira egyaránt, miután felszállt egy pozsonyi buszjáratra pénteken kora délután – derül ki a szlovák rendőrség által közzétett beszámolóból.
A fiatal telefonján olyan hangosan ment a zene, hogy azt már nem tudták szó nélkül hagyni a körülötte lévők, és többen is megkérték, hogy vegye le a hangerőt.
Ekkor a tinédzser azonban bocsánatkérés helyett előrántott egy 21 centis kést, majd megfenyegette az egyik utast, hogy megszúrja.
Rémült áldozata ijedtében a busz hátsó részébe menekült, majd le is szállt, Alejandro ugyanakkor ment utána, és a megállóban terrorizálta a továbbiakban.
Időközben értesítették a rendőröket, akik a helyszínre érkezve bilincsbe verték a fiatalt, majd elvitték. A késes fenyegető ügyét gyorsított eljárásban vizsgálják, ő pedig a rácsok mögött várhatja annak alakulását.

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban