
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Három tanár és két diák megsérült, amikor egy tanuló késsel rájuk támadt a dél-spanyolországi Jerez de la Frontera egyik középiskolájában csütörtökön – számolt be az esetről az MTI.
Az öt sérült közül négyet kórházba szállítottak, egyiküket meg is kell műteni, mert a támadó a szemén találta el - közölték a helyi hatóságok.
A 14 éves késelő diákot a rendőrök őrizetbe vették az intézményben, megtalálták nála a két kést, amelyekkel tettét elkövette.
A sajtónak nyilatkozó szemtanúk szerint a kamaszfiú tanórán vette elő a késeket, rátámadt osztálytársaira és a közbeavatkozó tanárra, majd átment a szomszéd tanterembe, ahol másokat is megsebesített.
Az ABC című napilap információi szerint a késelőt az egyik oktató tartóztatta fel a rendőrök kiérkezéséig.
Egyelőre nem közölték, hogy mi állhat a bűncselekmény hátterében.
Címlapfotó: Twitter/@informativost5

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott