
Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle
Az Artemis 3-misszió SpaceX űrhajóval induló, első legénységgel végrehajtott holdraszállását 2025-re tervezték, de a NASA közlése szerint 2026 szeptemberére halasztották.
A missziót a legénységet szállító űrhajóval kapcsolatos biztonsági aggodalmak és a magáncégek által fejlesztett űrruhákkal kapcsolatos problémák miatt halasztották el.
A holdraszállást előkészítő Artemis 2-misszió szintén késik, most 2025 szeptemberére tervezik - közölte a NASA. Az Artemis 2 négy űrhajósa a tervek szerint a Lockheed által épített Orion kapszulával kerülné meg a Holdat.

Bill Nelson, a NASA igazgatója hangsúlyozta, hogy a "biztonság áll a prioritások élén". Mint hozzátette, "a halasztás további lehetőséget nyújt az Artemis-legénységek számára a kihívásokra való felkészülésben".
Az Artemis-program további késéseit azt követően jelentették be, hogy meghibásodott a hétfőn útnak indított Vulcan kereskedelmi űrrakéta üzemanyagtartálya, amely a Peregrine holdraszálló egységet szállította.
A NASA holdraszálló programját az elmúlt évtizedben többször is lassítani kellett, ami több milliárd dollárral növelte a költségeket. A kormányzati ellenőrzések szerint a program költségei 2025-ig mintegy 93 milliárd dollárra (32 ezer milliárd forint) rúgnak majd.
MTI/Fotó: Illusztráció/MTI/Komka Péter

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas