
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A repülőterek három szakszervezete hétfőig hirdette meg a munkabeszüntetést, miközben képviselőik tárgyalásokat kezdeményeztek a vezetőséggel annak érdekében, hogy visszavonják az újfajta munkaszerződéseket.
A Roissy repülőtéren átlagosan 45 percet késtek napközben a járatok valamennyi terminálon - közölte a párizsi repülőterek vezetősége. Az Orlyn csak negyedórás késések voltak. A vezetőség azt is jelezte, hogy a szakszervezetekkel megkezdődtek a tárgyalások az igazgatóság ajánlatairól.
A Roissy repülőtér 2F terminálján a dolgozók péntek délelőtt egyébként füstbombákkal és konfettik dobálásával próbálták megakadályozni az utasok bejutását, a blokád kora délutánig tartott. Az utasokat más terminálokra irányították át, de így is sokan lekésték a járataikat, miután nem volt elég biztonsági személyzet az igazgatóság szerint, amely ötszázra becsülte a tüntető dolgozók számát.
A repülőtéri igazgatóság szerint az újfajta munkaszerződés elengedhetetlen azokhoz a megtakarításokhoz, amelyeket a forgalomnak a korona-vírusjárvány miatti visszaesésével indokolt a többségében állami tulajdonú vállalat.
A nyári szabadságolások megkezdésével a párizsi repülőtereken az elmúlt héten ismét jelentőssé vált a légi közlekedés, de még mindig jóval kevesebb járat közlekedik, mint a járványt megelőzően.
Jelenleg mintegy 100 ezer utas fordul meg naponta a Roissyn és az Orlyn, két évvel ezelőtt ennek duplája volt a napi utasforgalom. A válság miatt a párizsi repülőterek igazgatósága decemberben arról állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy kollektív elbocsátás keretében 2021-ben önkéntes alapon 1150-en távoznak a vállalattól, hétszáz munkahely pedig teljesen megszűnik.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott