
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
A szövetségi rendőrség közleménye szerint Furtado ellen két brazil államban adtak ki elfogatóparancsot nemzetközi kábítószer-kereskedelem, bűnszövetkezet, csempészet és pénzmosás miatt.
A 45 éves férfi hamis nevet használt és az elmúlt három évben plasztikai műtéteknek is alávetette magát, hogy elrejtőzhessen a hatóságok elől - jegyezte meg a rendőrség. Rio de Janeiró-i lakhelyén őrizetbe vételekor ékszereket és 55 ezret real (körülbelül 9322 dollár) készpénzt találtak.
Furtadót 2022 februárjában egy befolyásos kábítószer-kereskedő szervezet fejeként azonosították, amikor a szövetségi rendőrség egy nemzetközi drogkereskedéssel gyanúsított banda felszámolására indított eljárást.
Az akkori művelet során a rendőrség nyolc tonna kokaint és 11 millió real (mintegy 1,9 millió dollár) készpénzt foglalt le.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról