
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Szürreális képsorokat rögzített egy templom biztonsági kamerája a Zlatar hegységben, a szerbiai Nova Varoš közelében – számolt be pénteken a Délhír.
Az ország dél-nyugati részén található pravoszláv templomba egy férfi betört, ám fosztogatás közben tolvajoktól kissé szokatlan mozdulatokat tett.
A felvételen is látható, hogy előbb egy festményt feszegetett, majd ahogy rövid erőlködése során nem járt sikerrel, valami különös sugallat hatására összetette a kezeit a szája előtt.
Ezt követően a kamera felé fordult és keresztet vetett, majd zavartan ráhajolt egy szekrénynek látszó bútorra, amin papírok és könyvek voltak.
Azt azonban a furcsa jelenet ellenére sem lehet állítani, hogy a férfi felismerte, éppen helytelenül cselekszik, ugyanis pénzzel és ajándéktárgyakkal lépett le az Isten házából.

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság