
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Napok óta terjed az interneten egy videó, amin egy rendőr többször megüt egy mozgáskorlátozott, féllábú férfit, a megrázó képsorok pedig pillanatok alatt megosztották a kommentelőket. Mint később kiderült, a hétfő délután készült videót egy szemtanú készítette az angliai Norfolk városában, miután arra lett figyelmes, hogy egy kerekesszékes férfi az út közepén énekel és táncol egy üveg alkohollal a kezében.
Ekkor megérkezett a járőr, aki megpróbálta megállítani és lesegítette az útról, ám a férfi dühös lett, majd fenyegetni és verbálisan bántalmazni kezdte a rendőrt. Szó szót követett, a járőr indulatai pedig végül tettlegességig fajultak, és többször megütötte a járásképtelen idős férfit.
Az arra járók teljesen ledöbbentek az eset láttán. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a látványt, a környélen lakók pedig már nem érzik biztonságban magukat az ilyen rendőrök miatt
– mesélte a Metronak egy környéken dolgozó fodrász, aki üzlete elől végig látta az egészet. Elmondta, a férfit mindenki jól ismeri a környéken, állandóan járja az utcákat.
A Nordfolki Rendőrség közleményében azt írta, a videó miatt nyomozást indítottak kollégájuk ügyében. Eddigi információik szerint az incidens során a férfi amellett, hogy az üveggel fenyegette a rendőrt, még le is köpte őt. Bővebb információval viszont csak a testkamerás felvétel vizsgálata után tudnak szolgálni. A kerekesszékes férfit letartóztatták.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe