
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
A tájékoztatás szerint a felvételeket, amelyeken egy virginiai repülőtér és a Newport News Hajógyár szintén látható volt, Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőis szemrevételezte hétfőn este.
A KCNA arról számolt be, hogy az egyik képen négy atommeghajtású amerikai repülőgép-hordozót és egy brit repülőgép-hordozót lehetett látni. Észak-Korea ugyanakkor nem tette közzéa kémműhold által készített felvételeket.
Phenjan november 21-én este Föld körüli pályára állította első katonai kémműholdját, amely állítása szerint amerikai és dél-koreai csapatmozgások megfigyelésére szolgál. A Malligjong-1 elnevezésű műholdat az új fejlesztésű Csollima-1 hordozórakétával indították, miután a kommunista állam sikertelenül már májusban és augusztusban is próbálkozott a felbocsátással.
Phenjan bejelentette, hogy további műholdak indításáttervezi a közeljövőben.
Washington és Szöul egyaránt elítélte az észak-koreai műholdindítást arra hivatkozva, hogy a lépés az ENSZ Biztonsági Tanácsának tiltásaiba ütközik.
Forrás: MTI

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát