
Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó
Bilincsben, vezetőszáron vitték a bíróságra azt a tiborszállási férfit, aki halálra akarta gázolni a feleségét. A pár 20 éve élt házasságban, a nő szerint ennek az utolsó négy éve már pokoli volt.
Az agresszív férfi korábban többször bántalmazta az asszonyt, sőt a házát is rágyújtotta egy mMlotov-koktéllal. A férj ellen emiatt távol tartási végzés volt érvényben, aznap este azért dühödött be, mert meghosszabították azt. Ezért a férfi olyan ideges lett, hogy részegen kocsiba ült és elhajtott felesége házához. Mindez még 2021-ben történt.
A férj elütötte a feleségét, majd tovább hajtott és a következő kereszteződésben visszafordult.
A nőnek épp, hogy sikerült felállnia és átugrania a kerítésen, csak emiatt nem történt tragédia. Az agresszív férfit most elítélte a bíróság súlyos testisértés kísérlete, zaklatás és emberölés kísérletében.
5 év börtönbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás