
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
Most vették őrizetbe Joseph Napier-t, azt a floridai férfit, aki egy baba törlőkendővel ölte meg a két hónapos kislányát még 2021. májusában - írta meg a People.
Az apa hívta a mentőket, elmondta nekik, hogy nem reagál a gyermeke. Ekkor arra kérték őt, hogy kezdje meg a lány újraélesztését, amíg ki nem ér a helyi mentőszolgálat. Kis idő múlva megérkeztek a férfi otthonába, meg is kezdték a fiatal kivizsgálását, majd azonnal kórházba szállították, de nem élte túl, megfulladt.
Napier azt mondta a nyomozóknak, hogy a csecsemőt felügyelet nélkül, egy kanapén hagyta a 18 hónapos lányával körülbelül 10 percre. Amikor visszament a szobába, észrevette, hogy a gyerek fuldoklik, egy fehér tárgyat látott a torkára akadva. Később megállapították, hogy az a tárgy egy törlőkendő volt.
A rendőrség végül kiderítette, hogy az apa amikor felhívta a mentőket, körülbelül 30 percig húzta az időt azért, hogy ne érjen ki időben a segítségnyújtás a lányához. Arra is fény derült, hogy az egyetlen személy, aki a lakásban tartózkodott az Napier volt, és ő nyomta a fiatal torkára a kendőt.
Jelenleg a helyi börtönben tartják fogva.
Korábbi tartalmak:
Hét csecsemőt is meggyilkolt a kórházi ápolónő, de még többet akart ölni
Mindhárom lányával végzett a gyilkos nő, a neten keresett rá, hogyan ölheti meg őket
Kidobva találták meg egy hat hónapos kislány holttestét, anyja átverte az egész családot
Címlapfotó: Rendőrség

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren