
Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott
Ittas állapotban vezetett, ráadásul a megengedettnél is gyorsabban hajtott egy 39 éves sofőr még január 2-án a romániai Dolj megyében. Miután megállították az autóst, egy rendőr megbüntette, és azonnal el is vette a jogosítványát – írta a Maszol.
A férfi ezért bosszút forralt. Néhány nappal később megjelent az őt megbírságoló és a vezetői engedélyétől megfosztó egyenruhás házánál, az éj leple alatt olajjal lelocsolta a kerítést, majd felgyújtotta.
Ekkor is lebukott azonban, ezért 24 órára őrizetbe vették. Időközben az is kiderült, a férfi jogosítvány nélkül is tovább kocsikázott.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány