
Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel
Kormánykatonákat szállító buszra támadtak az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai a délkelet-szíriai Deir-ez-Zórnál, legalább 23 katona meghalt, tízen megsebesültek - jelentette pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.
Az Iszlám Állam, amely alvó sejtekben működik a valaha az uralma alatt álló területeken, a Telegram üzenetküldő alkalmazásban vállalta magára a támadás elkövetését.
A nagy-britanniai székhelyű szervezet értesülése szerint a rajtaütés csütörtök este, a Bádia el-Majádín melletti autópályán történt, több tucat utast még keresnek. Az OSDH emellett úgy értesült, hogy péntek reggel a szíriai hadsereg, valamint a Damaszkusszal szövetséges Irán-barát milíciák mozgósítást rendeltek el a térségben.
A SANA szíriai állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva megerősítette, hogy terrortámadást követtek el Deir-ez-Zórban egy katonákat szállító busz ellen, azonban az áldozatok számát nem közölte.
A héten nem ez az Iszlám Állam első rajtaütése, alig három napja az észak-szíriai Rakka tartományban támadtak kormánykatonákra, az összecsapásokban több katona meghalt.
MTI/Címlapfotó: Twitter/@YPJ_Info

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést

Thaiföld északkeleti részén többen meghaltak, amikor daru zuhant rá egy vasúti szerelvényre

Meghalt kilenc újszülött egy szülőotthonban, nyomoznak a hatóságok

Alvó kislánnyal együtt loptak el egy autót - videóval

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll