
Az emberrablók ellen már lázadnak a civilek
Katalin, Cambridge-i hercegné nagy sportrajongó, és nyugodtan állíthatjuk, hogy igazán fitt és remek formában van.
A világsajtót bejárt képeken láthattuk már hegyi terepen kerékpározni, sziklát mászni, és teniszezik és fut is.
Alig több, mint egy hét múlva elstartol a London Maraton. Kiderült, bár nagyon szeretne részt venni rajta Katalin hercegné, mégsem lesz ott a futók között. Ennek pedig szinte banális oka van, ami picit bosszantja is. Bryony Gordon újságírónak elárulta, azért nem futhat, mert képtelenség lenne megoldani biztonságának védelmét.
Így kénytelen lemondani erről avágyáról - írta meg a Mirror.

Az emberrablók ellen már lázadnak a civilek

Tízezreket evakuáltak a heves esőzések miatt Marokkóban

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát