Kásler Miklós: megkezdték a tanároknak és diákoknak szánt notebookok kiszállítását

Megkezdték a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával - jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

2022. február 15. 14:36

Kásler Miklós emlékeztetett: a kormány a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 565 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot a köznevelés digitalizációjáért.

A cél, hogy a köznevelésből kikerülő diákok megállják a helyüket az élet korszerű viszonyai között, és képesek legyenek arra, hogy a továbbiakban is fejlesszék informatikai képességeiket, ismereteiket - mondta a miniszter. Közlése szerint az eszközöket felmenő rendszerben mindig az 5. és 9. évfolyamos diákok kapják meg.

Hozzátette: az első ütemben, 34 milliárd forintból beszerzett notebookokból 55 ezer jut diákokhoz és 55 ezer pedagógusokhoz, tízezret pedig az iskolákban helyeznek el. A notebookok megérkeztek, azokat a Klebelsberg Központ juttatja el a megadott iskolákba.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A miniszter szólt arról is, hogy a robotika megismertetéséért olyan interaktív paneleket (kijelzőket) is kiszállítanak a köznevelési intézményekbe, amelyek növelik a gyerekek kreativitását.

A Klebelsberg Központ a sajtótájékoztatóra készített háttéranyagában azt írta: a programban valamennyi állami fenntartású, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképző intézmények tanulói és pedagógusai azonban nem tartoznak a célcsoportba. A projekthez eddig 473 intézményfenntartó csatlakozott.

2025. december 31-ig 615 ezer (ebből 55 ezer tanári és 560 ezer tanulói), személyes használatba adható, hordozható IKT-eszközt (vagyis notebookot) osztanak ki. A projektben négy éven át, felmenő rendszerben, minden 5. és 9. évfolyamos diák szülei igényelhetnek gyermeküknek személyes használatra szolgáló notebookot - ismertették.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hozzátették: 2024. december 31-ig a projektben részt vevő köznevelési intézményekbe interaktív paneleket, valamint a tanulói kreativitást és problémamegoldó képességet fejlesztő eszközöket - például programozható robotokat, programozható mikroáramköröket, drónokat - is kiszállítanak.

A sajtóanyag szerint első közben február 15. és március 31. között 120 ezer notebookot osztanak ki, bruttó 33,4 milliárd forint értékben a 9. évfolyamon tanuló diákoknak és a köznevelési intézmények pedagógusainak, akik eddig még nem kaptak hordozható IKT-eszközt személyes használatra. A tájékoztatás szerint 1168 település 3570 iskolába szállítják ki az eszközöket.

Az eszközkiosztások ebben az évben az 5. évfolyamon tanuló diákok személyes használatába adható notebookok kiszállításával folytatódnak - írták a Klebelsberg Központ háttéranyagában.

MTI

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Földbe csapódott egy ejtőernyős Székesfehérváron
A férfi ernyője nem nyílt ki.
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Tállai András: ismét bizonyított az szja-bevallási rendszer
Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsé...
Riasztották a Gripeneket, meglepő gép miatt
Riasztást kaptak a Gripenek, miután szombaton kora este egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem léte...
Végzetes tragédia történt Hajósnál
Egy 63 éves férfi vesztette életét Hajósnál.
Menczer Tamás: elfogadhatatlan a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatos fenyegetés
Megdöbbentőnek és elfogadhatatlan nevezte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok ...
Elhunyt Haumann Péter
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia re...