
Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kásler Miklós köszöntőjében azt mondta, hogy az emberek nemcsak politikai okok miatt, hanem a világ megismeréséért, a lehetőségek megragadásáért hagyják el az országot. Ők megtapasztalják a világot, de emellett megtapasztalják saját gyökereiket is - tette hozzá.
A miniszter reméli, hogy a találkozó résztvevői kicserélik tapasztalataikat, megvitatják ismereteiket, és emellett "felismerik egymásban ugyanazt a kultúrát, szellemiséget és ugyanazt az életérzést."
Kásler Miklós kiemelte: a kormány hetven év mulasztásainak, hiányosságainak pótlására elindította a magyar egészségügy teljes megújítását.

Ehhez kapcsolódóan a találkozóra összeállítottak egy kiadványt is arról, hogyan képzeli el a kormány az egészségügy fejlesztését, és a magyar egészségügy jövőjét - fűzte hozzá.
A miniszter arról is beszélt, hogy Trianon társadalmi következményei a mai napig érezhetők, de "mégis itt vagyunk, és a nemzet Közép-Európában ismét betölti azt a hivatást, amelyet több mint ezer évvel ezelőtt Szent István meghatározott".
Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
MTI/Fotók: MTI/Kovács Attila

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó