
Karját akarta megműttetni, műmelleket és brazil feneket kapott a nagyi
Mikor felébredt, sokkot kapott.
Tenyek.hu 2023. november 22., szerda 15:21
A 65 éves Kimberly McCormick hat éve sikeres, 13 ezer dolláros (közel 4,5 millió forintos) súlycsökkentő műtéten esett át a mexikói Bariatric Centerben, ám nemrégiben úgy döntött, visszatér a klinikára, hogy eltávolíttassaa karján megereszkedett felesleges bőrt - írta meg a Mirror.
Miután azonban felébredt, teljesen sokkot kapott. Óriási fájdalmat érzett a mellkasában, amitől csak ordítani tudott.
Kiderült, hogy Kimberley a karműtét helyett mell- és fenékimplantátumokat kapott.
Az elhibázott műtét felelősségét egyelőre senki nem ismerte el, mindenki a másikra mutogat a kórházban.
A karműtét jóval kevesebb pénzbe került volna, ám a 65 éves „áldozatnak” ki kell fizetnie a plasztikai beavatkozást és még a helyreállító műtétet is, így összesen 75 ezer dollárjába, azaz közel 26 millió forintba fog kerülni a kalandos átalakulása.
+Ez is érdekelheti

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban



