Kari Lake: Orbán Viktor a népét helyezi előtérbe

Magyarország egy szabad oszág, ahol a vezetők számára az ország érdekeinek a képviselte az első - többek között erről beszélt Kari Lake, aki az idei CPAC Hungary egyik legfontosabb felszólalója. Kari Lake személyében az amerikai Republikánus Párt egyik legkarakteresebb, nagy jövő előtt álló politikusa érkezik Magyarországra - írta meg az Origo.

Orbán Viktor számára Magyarország és annak népe az első - mondta Kari Lake, a CPAC Hungary egyik legfontosabb idei előadója Steve Bannon műsorában. Szólt arról is, hogy Magyarország egy szabad oszág, ahol a vezetők számára az ország érdekeinek a képviselte az első. Kari Lake beszámolt arról is, hogy hamarosan felszólal a CPAC Hungaryn. Várja már a magyarországi látogatását, mivel még soha nem járt ott, és kíváncsi a többi konzervatív felszólalóra is. 


Megalkuvást nem ismerő

Bevándorlásellenes, családbarát, békepárti, hajthatatlan és megalkuvást nem ismerő. Leginkább ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni Kari Lake korábbi republikánus arizonai kormányzójelölt politikai hitvallását, aki a május 4-5-én megrendezésre kerülő CPAC Hungary konferencia egyik húzóneve. A tengerentúli elemzők egyetértenek abban, hogy a televíziós újságíróból lett politikus előtt hatalmas karrier áll, és már rövid időn belül a Republikánus Párt egyik meghatározó személyiségévé nőheti ki magát. Sőt, egyesek már azt is tudni vélik, hogy Donald Trump korábbi és leendő elnök őt választja majd maga mellé alelnökjelöltnek a jövő novemberben esedékes választásokra. Ugyan Lake egyelőre nem jelentette be indulását a helyi vagy országos választásokon, de a budapesti fellépése után talán többet tudunk majd a belpolitikai terveit illetően.

Kari Lake nagy utat járt be, mielőtt republikánus színekben tavaly megmérkőzött volna az arizonai kormányzóválasztáson.

Lake Illinois államban született alsó-középosztálybeli szülők gyermekeként 1969-ben, kilenc testvére közül ő a legfiatalabb. A középiskolát és az egyetemet is Iowa államban végezte el, ahol médiatudomány szakon szerzett diplomát. Ezt követőben Illinois, később pedig a délnyugati Arizona államban lett televíziós újságíró, riporter. A kilencvenes évek végén, és a kétezres években lépésről lépésre lett egyre sikeresebb médiaszereplő: karrierje elején produkciós asszisztensként dolgozott az arizonai Fox 10 Phoenix tévécsatornánál, ahol később ő vezette a legnézettebb műsorokat. 2016-ban Barack Obamával, 2020-ban Donald Trumppal is készített interjút.

Miközben az újságírói pályafutását építette, Lake a politika világában is aktív szerepet vállalat. 2006-ig regisztrált republikánus szavazó volt, aztán egy rövid időre függetlenné vált, majd 2008-ban demokrataként regisztráltatta magát. Ezt a döntését később a békepárti és háborúellenes nézeteivel indokolta. Lake egy lapinterjúban azt mondta, az amerikai intervenciót Irak és az Afganisztán kapcsán is hevesen ellenezte. 2012 után aztán újra visszatalált a republikánusokhoz. Lake szerint Amerikában teljesen normálisa pártok közötti „ingázás", mondván, Donald Trump és Ronald Reagen is pártváltó elnök volt.


Lake 2021 márciusában szakított végleg az újságírással, amit azzal indokolt, hogy a szakma erkölcstelenné és propagandává vált.

Miután távozott a képernyőről, azonnal bejelentette az indulását az arizonai kormányzóválasztáson. Kezdetben sokan kételkedtek a sikerében, azonban a Republikánus Párt helyi előválasztását úgy sikerült megnyernie, hogy minden megyében toronymagasan ő futott be az első helyen. Kampánya során keményvonalas republikánus célkitűzésekkel igyekezett meggyőzni a választókat. Az abortuszt a „legsúlyosabb bűnnek", a radikális LMBTQ-mozgalmat pedig „ABC-maffiának" nevezte. Emellett arról is beszélt, hogy az illegális migránsokat deportálná Arizonából, illetve a mexikói határon befejezné Trump határfalát.

A 2022. novemberi kongresszusi választással egy időben tartott arizonai kormányzóválasztáson Kari Lake a demokrata Katie Hobbs ellen mérkőzött meg, aki többszöri felkérése sem volt hajlandó kiállni vitázni vele. Ahogy az várható volt, a „libikóka államnak" számító Arizonában, nagyon szorosan alakult a végeredmény: Hobbs mindösszesen 50,3 százalékkal tudta csak megelőzni a 49,7 százalékot kapó Lake-et. A két jelölt között kevesebb, mint 17 ezer szavazat volt a különbség.

Noha Hobbst azóta beiktatták a hivatalába, Lake a mai napig megkérdőjelezi a választás tisztaságát. Szerinte volt olyan választókörzet, ahol a voksoláshoz használt gépek silány minőségben nyomtattak, sőt, egyes helyeken hosszú sorok alakultak ki technikai hibák miatt, és ez befolyásolta az eredményeket, mivel sokan inkább hazamentek a több órás várakozás helyett. Állítása szerint a felmerülő problémák miatt több mint 200 ezren nem tudtak szavazni a választáson. A voksolás napján tapasztalt ellentmondások miatt Lake és kampánycsapata több pert is elindított, melyek közül hét kereset eljutott Arizona legfelsőbb bíróságához. A testület azonban ezek közül hatot elutasított, egyet pedig visszaküldött alsóbb fokú bírósághoz.

A rendkívül szoros arizonai választás után sokan temetni kezdték Lake-et, neki azonban állandó médiamegjelenésekkel sikerült hasznot kovácsolnia a vereségből, és mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldali amerikai nyilvánosság meghatározó szereplője marad. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy Donald Trump valószínűleg őt választja majd alelnökjelöltnek maga mellé a jövőre esedékes elnökválasztáson – írja az Axios hírportál. A lap beszámolója szerint a regisztrált republikánus többsége is Lake indulását szeretne, a politikus ugyanis megnyerte az „alelnökválasztást" a Washingtonban tartott, márciusi Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC). Egyes elemzők viszont úgy vélik, hogy Lake Arizona egyik szövetségi szenátori székéért fog elindulni jövőre, ami nem lenne meglepetésszerű, hiszen a legfrissebb felmérések szerint ő a messze legnépszerűbb jelölt a helyi republikánusok körében.

Kari Lake személyében tehát az amerikai Republikánus Párt egyik legkarakteresebb, nagy jövő előtt álló politikusa érkezik Magyarországra. Lake egy korábban közzétett kedvcsinálójában már jelezte, "nagyon izgatottan várja, hogy május elején csatlakozhasson" az Alapjogokért Központ által másodjára megszervezett CPAC Hungary vendégeihez, akik mindnyájan hazájuk elismert konzervatív politikusai, véleményformálói és elemzői.

Az idei mottó: Együtt erő vagyunk! Meg akarjuk mutatni az egész világnak, hogy a konzervatívok össze tudnak fogni, és felveszik a harcot a radikális woke célkitűzései ellen, amelyek romba döntik az országainkat és tönkreteszik a családjainkat. Tudjuk, hogy az általunk képviselt értékek azok, amelyek segíthetnek megoldani a világban felmerülő problémákat

– fogalmazott Lake, aki mellett olyan befolyásos republikánus politikusok is felszólalnak a CPAC Hungary konferencián, mint Barry Moore alabamai, és Paul Gosar arizonai szövetségi képviselők.

2023. április 26. 12:38
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Világvége-hangulat van New York-ban - Tények Plusz 18.45
Fulladoznak az emberek a füst miatt, közben megállíthatatlanul terjednek a lángok a kanadai erdőkben. További részle...
Ezt ne csináld a KRESZ vizsgán, fiam! - síneken kocsikázott az apa, miközben fiát vitte vizsgázni
Megbénította a vasúti közlekedést az édesapa.
Fosófantom és agresszív drogosok tartják rettegésben Kerepest - videóval
A településen élők mindennapjai tele vannak félelemmel.
Szijjártó: Türkmenisztán észszerű megoldás lehetne az európai energiabiztonság garantálását illetően
Az Európai Unió és benne Magyarország érdeke is, hogy a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Türk...
Semmibe nyíló liftet építtetett a DK-s polgármester, a lakók egyre idegesebbek
A munkálatok egy éve állnak.
Rekordsebességre gyorsult a globális felmelegedés
Kötelező migránskvóta: az elképzelés inkább egy komédiában állja meg a helyét, mint a valóságban
Távozik a bajnoki ezüstérmes Fehérvártól a magyar válogatott kosaras
Tovább hullik szét a Vasas: még több magyar válogatott focista távozik az NB II-be kieső klubtól
Élőben közvetíti a Magyar Mozgókép Fesztivál díjátadóit az M5