Karácsony nyáron, titokban, két nap alatt közel háromszázmillió forint prémiumot osztott szét

Nyáron, két nap leforgása alatt megközelítőleg háromszázmillió forintot osztott szét prémiumként Karácsony Gergely – tudta meg a Magyar Nemzet. Információik szerint a folyton pénzszűkét emlegető Karácsony titokban csaknem ötven vezetőnek hagyott jóvá egyenként is milliós extra juttatásokat.

Újabb részleteket tárt fel lapunk a fővárosi prémiumbotrányban. Korábban kérdéseket intézett a Magyar Nemzet Karácsony Gergely hivatalához azt tudakolva, pontosan mely fővárosi vezetőknek és mekkora prémiumot hagyott jóvá idén a főpolgármester. Azt a választ kapták, hogy a Városháza közérdekű adatigénylésnek tekintik megkeresésünket és azt a megfelelő helyre továbbították. A hivatalos válasz megérkezése előtt ugyanakkor megtudták: ha az önkormányzat embereinek kell prémiumot adni, akkor nem zavarja Karácsony Gergelyt Budapest pillanatnyi anyagi helyzete.

Információink szerint ugyanis a főpolgármester titokban, két nap alatt, július 20-án és 21-én

majdnem ötven fővárosi vezetőnek hagyott jóvá prémiumot, a csaknem félszáz érintett pedig összesen 280 millió forintnál is többet tehet zsebre. Úgy tudják, a premizáltak között a kulturális, a színházi élet több döntéshozója mellett számos önkormányzati cégvezető is megtalálható.

Mint arról korábban beszámoltak, Karácsony Gergely július 20-i döntése nyomán a BKK és a BKV vezetői hatalmas, több esetben közel tízmillió forintos prémiumot vehetnek fel. Az ügy érdekessége, hogy a főpolgármester egyetlen nappal később, 21-én Facebook-posztban számolt be arról, hogy nagyon súlyos a helyzet, nincs pénz, a BKK-nak meg kell emelnie a vonaljegyek árát, mert a kormány megszorít.

Karácsony döntése szerint egyébként Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója 9,96 millió, Szarka Zsolt, a cég operatív vezérigazgató-helyettese 8,8 millió, Diószegi Ágnes, a társaság ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese szintén 8,8 millió forint prémiumot kaphat.

Nem panaszkodhatnak a BKV-s vezetők sem. Bolla Tibor, a BKV Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 9,6 millió, Bátora László, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese 8,64 millió, Szedlmajer László, a cég autóbusz- és trolibusz-üzemeltetési vezérigazgató-helyettese 5,6 millió, Takács Péter, a társaság vasúti üzemeltetési vezérigazgató-helyettese 8,6 millió forintot zsebelhet be.

Karácsony döntött a BKV Panoráma Kft., illetve a BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének jutalmáról is. Eszerint Kálmán Zsolt 2,76, míg Herczeg József kétmillió forint prémiumot kaphat.

A BKK, illetve a BKV felső vezetői tehát összesen 65 millió forint prémiumot vehetnek fel, a kifizetések az adott társaság költségvetését terhelik.

Karácsony Gergely egyébként elismerte a prémiumok engedélyezését, ám hangsúlyozta, az érintettek azért kaphatnak pluszjuttatásokat, mert teljesítették az ehhez szükséges konkrét vállalásokat.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Mártha személyeskedett és sunnyogott

Közölték azt is, hogy a közlekedési cégek vezetői mellett, a fővárosi közműholding első embere, Mártha Imre is zsebre tehet 7,842 millió forintot prémium gyanánt, mégpedig a tavalyi munkavégzésére tekintettel. A döntés azért különösen érdekes, mert éppen a múlt év végén – októberben – állt le napokra a budapesti szemétszállítás. A Márthához tartozó fővárosi kukások nem tűrték tovább az alacsony munkabérüket, Budapestet pedig napok alatt elöltötte a szemét. Mártha kiemelt premizálását Kocsis Máté is szóvá tette, megemlítve, hogy miközben Karácsony siránkozik a főváros csődközeli helyzete miatt, Gyurcsányék kipakolják a kasszát, pont úgy, mint régen az egész országot. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének kritikájára Mártha Imre személyeskedő hangvételben reagált, a lap kérdésére ugyanakkor, melyben azt tudakolták, hogy milliárdosként lemond-e az extra juttatásról, nem válaszolt.


Karácsonynak a fegyelmi sem akadály

A lap birtokába került dokumentumokból kiderült, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának is horribilis mértékű prémiumot hagyott jóvá a főpolgármester: Barts J. Balázs a 2022. évi prémiumfeladatainak teljesítéséért 9,48 millió forintot fizethet ki a vállalat Karácsony Gergely döntése nyomán.

Ez a közel tízmilliós összeg a cégvezető tavalyi alapbérének a 40 százaléka. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a vagyonkezelő vezére az egyik főszereplője volt a Városháza-botránynak.

Emlékezetes, hogy 2021 novemberében jelentek meg az első hangfelvételek a sajtóban arról, hogy a patinás épületegyüttes lehetséges értékesítéséről tárgyaltak befektetőkkel, és a megbeszéléseken részt vett Barts J. Balázs is. Az egyik felvételen Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök beszélt arról, hogy a Városháza értékesítési projektjével kapcsolatban a vagyonkezelő cég vezetőjével kell egyeztetni. A botrány kirobbanása után Karácsony Gergely 2021 végén írásbeli fegyelmiben részesítette Bartsot, amiért – a főpolgármester szerint – felhatalmazás nélkül tárgyalt a Városháza értékesítéséről.

Ezt követően nyilvánosságra került, hogy többmilliós jutalmat kapott a cégvezető, amit a főpolgármester zavaros, egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokban igyekezett előbb tagadni, majd megmagyarázni, mondván, hogy a pluszjuttatás még a fegyelmi előtti időszakot érinti.

Később viszont kiderült, hogy a 2021-es évre is kapott prémiumot a közben fegyelmivel elmarasztalt Barts.

2023. október 11. 16:52
40 milliós kocsi tört össze Kecskemétnél - Fotók
A két sofőr megsérült, amikor egy luxusautó és egy másik személykocsi ütközött frontálisan Kecskemét mellett a 4622-...
Már megint az exem - Marsi Anikó meglepő módon konferált és milliókról beszélt
Már megint az exem... Jóban vagyunk, nyugalom, nem is lehetne ez másként, hiszen van két közös, tökéletes gyerekünk....
Letartóztattak egy magyar férfit Thaiföldön, kiderültek László üzelmei
Letartóztattak egy motorkerékpár-kölcsönző vállalkozást vezető magyar férfit Koh Phanganon Thaiföldön a minap.
Megerőszakolta élettársa 3 és 4 éves kisgyerekeit egy tiszavidi férfi, a fiút és a lányt is verte
A kisfiút és a kislányt verte és éheztette is, a gyerekeket végül kiemelték a családból, ekkor derült ki, hogy milye...
Többeket is megölt, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszakja
Többrendbeli gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják egy németországi hospice-kórház ápolóját, aki az ügyé...
Lovashuszárokkal emlékeztek a hősökre
Rengetegen ünnepelték a vidéki városokban is a forradalom és szabadságharc hőseit. Ebből az alkalomból az egri várba...
Órákig vártak a sorban a korona miatt
A hűvös idő és az eső ellenére kígyózó sorban álltak az emberek már a nyitás, vagyis tíz óra előtt a Kossuth téren, ...
Felgyújtotta otthonát a 32 éves férfi, így szabadult meg mostohaanyja 20 éves fogságából
Gyakran a WC-ből ivott, mert csak napi két csésze vizet kapott.
Tízezrek voltak a fővárosi programokon
Patkódobás, huszárhajsza, lovacskabáb-készítés és még sok más program várta a gyerekeket március 15-én a Budavári Pa...
Rejtett kamerával figyelte a vendégeket
Rejtett kamerával figyelte a vendégeit egy apartman tulajdonosa Veszprémben. Egy dobozra lyukat vágott, abba dugta e...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.