Karácsony Gergely vigyorogva szemléli a Duna áradását

Tíz éve nem látott árhullám vonul le a Dunán, a helyzet Budapesten is aggasztó. A főpolgármester úgy érezte, hogy ebben a kritikus helyzetben a legjobb döntés csónakba pattanni és készíteni egy vidám szelfit - írta csütörtökön a Hír TV.

A fővárosban már másodfokú készültség van érvényben, tíz éve nem látott árhullám vonul le a Rábán és a Dunán. A Duna csütörtökön tetőzik, mindkét rakpartot le kellett zárni az árvízveszély miatt, a tömegközlekedési eszközök sem közlekednek a veszélyeztetett szakaszokon.

A Római-parton is nagy a készültség, az Egyesület a Római Partért közleményben szólította fel Karácsony Gergely, hogy soron kívül intézkedjen a Római-parti sétány lezárásáról.

Karácsony Gergely pedig meghallva a hívó szavakat, nyomban útnak eredt megmenteni a fővárost az árvíztől. Magával vitte hű szárnysegédjét, Tüttő Katát is, így kettőzött erővel indultak neki a nagy feladatnak.

Amíg a szakemberek áldozatos munkával igyekeznek megfékezni a folyót, hogy a keletkezett károk összege minél alacsonyabb legyen, Karácsony Gergely úgy döntött, egy mosolygós szelfi fog véget vetni az árhullámnak. Így hát csónakba pattantak, kieveztek a Dunára és készítettek egy vidám képet, amit a városvezető meg is osztott a közösségi médiában.


Senki nem várja el Karácsony Gergelytől, hogy homokzsákokat pakoljon, de talán egy felelős városvezetőtől az már elvárható, hogy amikor az ünnepek alatt veszélyhelyzet alakul ki, amikor vállalkozások sorát érheti súlyos anyagi kár az áradó Duna miatt, egy jóllakott óvodás arcát idéző vidám fotó helyett némi empátiát tanúsítson.

Nem ez az első eset, amikor a főpolgármester szelfizgetett, miközben az általa vezetett városban a természeti körülmények fennakadásokat eredményeztek. Még november végén, amikor leesett az első nagy hó országban, Karácsony szintén a telefonjához nyúlt elsőnek, hogy egy vidám képet készítsen magáról és a háttérben lévő havas tájról. Csakhogy az a havas táj Budapest belvárosában volt, és az egész város közlekedése szinte teljesen megbénult.

2023. december 28. 13:28
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgóklubja végleg visszavonultatta a 20...
A Tisza még képviselőjelölteket sem tud állítani… Pedig én már várom a tiszás ellenfelet. Ha már Magyar Péter nem me...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...