Karácsony Gergely néhány éve még magasházakat akart Rákosrendezőre

Még zuglói programjába is belevette a magasházakat - írta meg a Metropol.

Meghökkentő ellentmondásba került Karácsony Gergely, aki az elmúlt napokban több alkalommal is kifejtette, hogy szerinte „elképesztően rossz ötlet”, hogy magas-házak épüljenek Rákosrendezőn, az elhanyagolt terület, az illegális szemétlerakók helyén.

Csakhogy 2017-ben még ő maga terveztetett oda toronyház-rengeteget, több tucat magasházat, méghozzá egy külföldi példából kiindulva.

Ezt tervét, sőt hivatalos programját az akkori zuglói településképi arculati kézikönyvben is rögzítette, az oslói „Vonalkód” elnevezésű új üzleti negyed magas-házait és felhőkarcolóit álmodta meg a ráskosrendezői területre.


Ehhez képest most Karácsony, korábbi önmagát megtagadva, elképesztő vehemenciával kampányol a kormány ugyanerre a területre vonatkozó fejlesztési tervei ellen. Miközben ahogy az Lázár János a projektet felügyelő miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: még nincs szerződés a befektetővel és kivitelezővel, és természetesen nincsenek még építészeti tervek sem a területen történő beruházásra.

A főpolgármesternek az sem számít, hogy saját korábbi hivatalos tervei ellen kell most harsányan állást foglalnia…

Karácsony felhőkarcolókat tervezett Zuglóba

Karácsony Gergelynek talán emlékezetkiesése lehet, és elfeledkezett róla, hogy zuglói polgármestersége alatt még úgy tartotta, hogy Rákosrendező, a maga 69 hektárjával Budapest tartaléka, és fejlesztendő területe, ahova magas házakat kellene építeni, pont mint Oslóban. Több oldalt is szenteltek a témának az abban az évben elkészült Zuglói Településképi Arculati Kézikönyvben.

„Zugló számára rendkívül fontos feladatot jelent az átalakulás, a fejlesztés előkészítése, a terület felértékelődését szolgáló beruházások támogatása, valamint az érintett szereplőkkel való intenzív, folyamatos együttműködés. A kerület jelenleg legnagyobb változás előtt álló területe a Rákosrendező” – szól a felvezetése annak, hogy épülhetnének akár felhőkarcolók is Zuglóban.

„A fejlesztési terület egy részén lehetőség van magas házak létesítésére is” – áll a 2017-es tanulmányban, amelybe az oslói „Vonalkód” elnevezésű üzleti negyed felhőkarcolóinak fotóit tették be illusztrációként.

Norvégiát másolta volna Rákosrendezőn

Az oslói magasházak a 2010-es évek első felében, egy volt teherkikötő helyére épültek a norvég főváros keleti részén található Bjørvik negyedben. Rákosrendezőhöz hasonlóan ez a terület is évtizedek óta elhagyatottan állt, romos épületekkel volt tele, és a város szégyenfoltjának számított, mielőtt a kormány új sorsot szánt neki.


A „Vonalkód projekt” néven futott oslói magasházak megépítése kezdetben hatalmas társadalmi vitát váltott ki, jelenleg viszont már teljes egyetértés van abban, hogy az üzleti negyedként funkcionáló városrész nélkül ma kevesebb lenne a norvég főváros.


Ezt jól mutatja, hogy a területre eredetileg kilenc magas épületet álmodtak meg a tervezők, ma már viszont 12 torony emelkedik itt Oslo fölé - a 117 méterestől a 90 méteresig. Arról nem is beszélve, hogy az épületekbe költözött nemzetközi cégek 20 ezer új munkahelyet hoztak létre, jelentősen megnövelve ezzel Oslo gazdasági teljesítményét.

Rákosrendező jelenleg illegális szemétlerakóként funkcionál

A főpolgármester a napokban „elképesztően rossz ötletnek” nevezte, hogy magasházak épüljenek a Budapest szívében elterülő, jelenleg illegális szemétlerakóként használt területre. Lázár János sajtótájékoztatója után pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy „magasházak egészen biztosan nem épülhetnek Rákosrendezőre”.

Fotó: Metropol

Karácsony talán abban bízott, hogy senkinek sem jut eszébe átlapozni a 7 évvel ezelőtti arculati kézikönyvet, amiben még jó és megvalósítandó ötletnek tartotta a zuglói felhőkarcolókat oslói mintára.

Karácsony ezt az oslói negyedet akarta Rákosrendezőre:


Címlapfotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

2023. december 06. 10:12
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Saját balesetét vette videóra egy sofőr Gödöllőnél
A felvételen, amit a Budapesti Autósoknak küldött be az autós az látható, ahogy a sofőr próbál lefékezni az előtte m...
XIV. Leó: hitetek és örömötök szolgája akarok lenni
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni - mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasár...
Menczer: Ha Ukrajnát felveszik az EU-ba, a 13. havi nyugdíjnak kampó
Ha az ukrán nyugdíjasok átjönnek, akkor nekünk kell kifizetni a nyugdíjukat egy régi megállapodás miatt – mondta a F...
Népszerű szakmák tűnhetnek el az MI miatt
A mesterséges intelligencia forradalma már nem a jövő, hanem a jelen.
Milyen mély itt a víz? - kérdezte, majd belefulladt a szigetvári csónakázó tóba egy nő
Milyen mély itt a víz, ezt kérdezgette a járókelőktől egy középkorú nő, aki később belefulladt a szigetvári csónakáz...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.