Karácsony a járműbeszerzésekről is lódított

Karácsony Gergely több ízben hencegett azzal, hogy főpolgármestersége alatt növelte a BKV járműflottáját, trolik, villamosok és buszok érkeztek a fővárosba. A főpolgármester dicsekvő posztjaiban elfelejtette megemlíteni, hogy a járműflotta gigantikus bővítése a Fidesz–KDNP vezetése alatt kezdődött el. Az elmúlt évtizedben 1048 új busz érkezett, ebből mindössze 281 busz beszerzését indította el a mostani városvezetés. Eddig 73 villamos és 108 trolibusz érkezett, a Budapesti Közlekedési Központ a Magyar Nemzetnek megküldött táblázata szerint azok a járműbeszerzések is Tarlós István korábbi főpolgármester nevéhez fűződnek. A jobboldali vezetés idején csak a 4-es metróra érkezett 37 darab metrószerelvény beszerzését írhatja fel saját számlájára Demszky Gábor korábbi főpolgármester. Összegzésképpen: az elmúlt tíz év alatt 1266 új jármű állt forgalomba Budapesten.

„Megkezdte a CAF az 51 darab új villamos gyártását, melyek Budapestre érkeznek. Hosszas tendereztetés után a BKK vezetőjeként még 2014-ben írtam alá a szerződést a spanyol villamosgyártóval” – írta Facebook-posztjában Vitézy Dávid. A közlekedési szakember rámutatott: az új alacsony padlós villamosok beszerzése tíz éve kezdődött, és a 2024-ben érkező járművek is még a korábbi városvezetés munkáját tükrözi. Ellenben Karácsony Gergely főpolgármester minden alkalmat megragad arra, hogy saját érdemeként tüntesse fel azokat.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Magyar Nemzet kérésére megküldte az elmúlt évek járműbeszerzéseinek összesítő táblázatát, amelyben a villamosbeszerzésekről úgy fogalmaznak: a villamosszerelvények gyártási ideje lényegesen hosszabb, mint az autóbuszoké, emiatt a lehívás után több idő szükséges a forgalomba állásukhoz. A BKK a 2021-ben lejáró opciós CAF-szerződés lehívási határidejét a szállítóval történt sikeres tárgyalások eredményeként többször is módosította, ezért lehetővé vált a teljes opciós mennyiség lehívása.

„A villamosállomány megújítása folytatásaként a BKK – élve az opciós lehívás lehetőségével – 2022 novemberében a 20 rövid, tavaly márciusban pedig a fennmaradó 31 (26 rövid és 5 hosszú) járművet is megrendelte. A 2022–2023-ban összesen lehívott 51 villamos forgalomba állása 2024–2026-ban várható” – sorolta a Magyar Nemzetnek a BKK.

Táblázatuk szerint eddig 73 villamos érkezett Budapestre, és még idén 51 várható.

Tarlós István korábbi főpolgármester egy szinte teljesen lepusztult BKV-járműparkkal vette át a főváros vezetését 2010-ben. A fideszes többségű városvezetés mindössze Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestertől 37 darab új metrószerelvényt örökölt az új 4-es metró vonalára. Tarlós István alatt alakult meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Vitézy Dávid vezetésével.

Ekkor kezdődött meg a közlekedési vállalatnál minden idők legnagyobb járműcseréje. Az első 150 új autóbusz már 2013-ban a fővárosi utakra került, azóta összesen 1048 busz érkezett Budapestre.

A fotó illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

A BKK működése óta több mint ezer új autóbusszal bővült a fővárosi járműpark szolgáltatásbeszerzés, bérlés, rendelkezésre tartási, illetve vásárlási konstrukciók keretében. A járművek forgalomba állása jellemzően a szerződéskötés évében vagy egy évvel később történik, de néhány esetben a forgalomba állításuk elhúzódhat

– emlékeztetett a BKK.

A táblázatból kiolvasható, hogy mindössze 281 busz beszerzését indította el a mostani városvezetés.

A főpolgármester rendre büszkélkedik a környezetkímélő trolibuszok beszerzésével. Mint kiderült: 2014-ben kezdte meg a fideszes városvezetés a 108 darab elektromos jármű beszerzését, amelyek 2015 és 2023 között álltak forgalomba.

„Működése óta a BKK 108 új trolibuszt szerzett be, és a folyamat nem áll le: a zéróemissziós közlekedés fejlesztése jegyében folyamatban van az újabb trolibuszbeszerzés előkészítése, amelynek keretében – eredményes közbeszerzési eljárás és rendelkezésre álló forrás esetén – 2029-ig további 160 trolibusz beszerzése válik lehetségessé” – húzta alá a BKK.

2024. január 28. 16:39
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family