
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
A szombaton őrizetbe vett fiatalkorú vádlott - akinek személyazonosságáról a kora miatt nem közölnek többet - az ügyben októberben kapcsolatba került másokkal is Kanadában és az Egyesült Államokban.
Őrizetbe vételekor robbanóanyag készítéséhez használható anyagokat találtak nála, így acetont, oxidálószert és fém golyóscsapágyakat. Ezeket a vádhatóság szerint "életveszélyeztetés" szándékával birtokolta.
A gyanúsított letartóztatásakor a kanadai szövetségi rendőrség azt is közölte, hogy az országban "az erőszakos szélsőségesség és az internet terrorista célokra való felhasználásának aggasztó tendenciáját figyelték meg, különösen a fiatalok körében". Június óta öt fiatalkorút tartóztattak le terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt - tették hozzá.
Megdöbbenéssel értesültem az ottawai zsidó közösség ellen tervezett támadás részleteiről
- közölte Mark Sutcliffe, a kanadai főváros polgármestere szombaton az X közösségi oldalon.
Az Izraeli és Zsidó Ügyek Központja nevű, a Kanada-szerte működő zsidó szervezeteket képviselő érdekvédelmi szervezet a maga részéről az X-en azt közölte, hogy hálás, hogy a hatóságoknak sikerült "meghiúsítaniuk a fenyegetést, és senki sem sebesült meg".
Novemberben két montreali zsidó iskolát is lövések értek, az egyiket kétszer is, de sebesülés nem történt. Gyújtópalackot dobtak egy zsinagógára és egy zsidó közösségi házra is.
Torontóban a rendőrség a rasszista bűncselekmények számának ugrásszerű növekedéséről számolt be november végén.
Forrás: MTI / A címalpfotó illusztráció: Shutterstock

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban