
Szijjártó Péter: akik ma blokkolják a Barátság kőolajvezetéket, ugyanazok, mint akik felrobbantották az Északi Áramlatot
Néhány nappal ezelőtt arról lehetett olvasni a sajtóban, hogy jelentős adótartozással vágott bele a kampányába Juhász, és a politikus adószáma is lekerült a köztartozásmentes listáról. Alvállalkozásaiban pedig lefoglalták a vagyoni részesedését.
A Magyar Nemzet cikke a Macskafogó Kft-t emlegeti, de Juhász másik, korábban dedikáltan politikával foglalkozó cége, a KözösÜgyünk Kft. sem mutat fényesebb működést.
Ráadásul végignézve az Opten cégfigyelőben a cég negatív eseményeit, azt látjuk, hogy a cégben 2022 óta 11 darab végrehajtás volt foganatosítva, vélhetően szintén adótartozásai miatt.
A legutolsó vagyoni részesedés lefoglalásának foganatosítása 2024. május 24-én történt.

Kép: Tűzfalcsoport blog
A cég pénzügyei általánosan nincsenek rendben, mert bár a 2021-es - 105 millió forintos eredményt, sikerült 2022-re – 41 millióra javítania, de brutális tőketartozást hordozott a KözösÜgyünk, így a cégfigyelő szerint 601 százalékos az eladósodottsága. Ezt úgy érte el Juhász cége, hogy közben Egyéb bevételként 262 millió forintot kapott rejtélyes adományozóktól. Vagyis közel 300 millió forintot szórt el a gyűlölködő videóira – és másra - csak 2023-ban Juhász. 2023-ban már jóval kevesebb volt az Egyéb bevétel, hiszen a beszámoló szerint csak 405 ezer forinthoz jutott a cég.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Ami érdekes, hogy a cég hatalmas, 132 millió forintos tőketartozása viszont teljesen megszűnt 2023-ban, tehát valaki, valamiből kifizette azt.

Kép: Tűzfalcsoport blog
A másik cégben sem jobb a helyzet
Megnézve Juhász másik működő cégében, a Macskafogó Kft-ben sem jobb a helyzet, hiszen a Magyar Nemzet által említett vagyoni részesedés lefoglalásán kívül korábban végelszámolás is volt a céggel szemben folyamatban.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Az egyéb személyi szolgáltatás főtevékenységgel foglalkozó cégnek továbbra sem látszik, hogy lenne érdemi árbevétele, csak egy minimális tartozást sikerült összeszedniük az évek alatt.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Drága videók és milliós hirdetések
Hogy Juhász mégis miből fizeti a kampányát, és a számos videójának készítését, azt senki nem tudja, de az biztos, hogy újra készülnek tartalmak a YouTube-csatornájára.

Kép: Tűzfalcsoport blog
A Facebook-on pedig csak az elmúlt 10 napban 9 videót készített.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Ráadásul Juhász hirdetni is szokott, az idei Facebook-videóinak hirdetésére 1,2 millió forintot költött el, hiába a veszteséges cégek, és az adótartozás.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Apropó eladósodott cég. Juhász a KözösÜgyünk Kft-vel is elköltött közel 2 millió forintot hirdetésre a Facebook hirdetéstára szerint.

Kép: Tűzfalcsoport blog
De ha megnézzük a YouTube-os hirdetéseket azt látjuk, hogy mai árfolyamon, összesen 28 millió forintot fizetett ki a KözösÜgyünk Kft. a fideszes politikusok gyalázására.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Amerikai baloldali hátszél
Hogy Juhásznak miből volt pénze erre, az nem derült ki. Viszont az biztos, hogy Juhász is erőteljes amerikai baloldalhoz köthető kapcsolatokkal rendelkezik. Ezt mutatja az a tény, hogy a Nemzeti Információs Központ jelentésében a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. is szerepelt, mint olyan cég, amelyik az amerikai pénzek jelentős részét bezsebelő Datadattal tranzakcióban lévő szervezet.

Kép: Tűzfalcsoport blog
De, ha Juhász aktuális tevékenységét nézzük, akkor észrevehetjük, hogy ő is az Action Network nevű, amerikai demokrata körökhöz kapcsolódó petíciós és adománygyűjtő oldalt használja, ahogy a Korányi Dávid-féle Action forDemocracy, a Szikra Mozgalom, a 99 Mozgalom, a Tanítanék vagy épp a DK.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Ezenfelül Juhász adatkezelési tájékoztatójából kiderül az is, hogy ugyanúgy adatkezelője a dollárbaloldal botrányból híressé váló Datadat OÜ és a Magyar Péter mozgalmának, a Talpra Magyarok honlapjának adatkezelőjeként elhíresült Estratos és Lundadonate.org.

Kép: Tűzfalcsoport blog
Ráadásul egy komment tanúsága szerint nem kizárt, hogy már személyesen is egyeztettek Magyarral.

Kép: Tűzfalcsoport blog
A Magyar Nemzet korábbi cikkéből kiderült, hogy az EstratosDigital GmbH – korábbi nevén DatAdat GmbH – egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg a progresszív politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője a Bajnai Gordon kormányának volt titokminisztere, a DatAdat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám.
Borítókép: MTI/Kallos Bea

Szijjártó Péter: akik ma blokkolják a Barátság kőolajvezetéket, ugyanazok, mint akik felrobbantották az Északi Áramlatot

Most először mondta ki nyíltan Brüsszel: Magyarországnak katonákat kell küldenie Ukrajnába (VIDEÓ)

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, mégis berántana mindenkit

Orbán Viktor: Az orosz olaj leállítása 1000 forintos benzinárat hozna

Ez tényleg nem játék, ezért lehet ezer forint a benzin ára

Orbán Viktor: Magyarország nem zsarolható!

A bal kezében ott volt a sniccer, a jobb kezével ütött – megszólalt a megtámadott fideszes aktivista

Szijjártó Péter: most először hangzott el elvárásként, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába

Friss mérés: öt százalékponttal vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt

Menczer: A Tisza az ukránok, a Shell és Brüsszel oldalára állt

Elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését

Drámai fordulat az európai politikában a háborúpártiság


