
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
A Triplets című filmet januártól forgatják Bostonban, a rendezői székben ismét Ivan Reitman ül majd. Az ikrekhez harmadik testvérként Tracy Morgan csatlakozik, akit a nézők mások mellett A stúdió című sorozatból ismerhetnek.
A 74 éves rendező elmondta, hogy eredetileg Eddie Murphyt választották ki harmadik testvérnek, de a színész, akinek idén mutatták be Amerikába jöttem 2. című filmjét - amelyben egyébként Morgan is szerepelt -, elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a forgatást.
Schwarzenegger és Reitman a negyedik közös produkciójukban dolgozik majd együtt: korábban az Ovizsaru, a Junior és az Ikrek című vígjátékokat készítették.
A 18 millió dollárból (5,4 milliárd forintból) forgatott Ikrek hatalmas kasszasikert hozott: 216 millió dollárért (65 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. A film Schwarzenegger számára is az egyik legjövedelmezőbb munka lett: a bevétel mintegy 20 százalékát kapta meg.
A 74 éves hollywoodi akciósztár és kaliforniai kormányzó legutóbb 2019-ben szerepelt a filmvásznon a Terminátor: Sötét végzet című sci-fiben.
MTI

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban