
Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának
Azok a fiatalok igényelhetik, akik heti legalább 20 órában dolgoznak, vagy vállalkozóként építenek karriert, és a folyósítást követő 5 évben Magyarországon élnek és munkát vállalnak. És mire is használható ez a lehetőség?
Bármire, szabadon felhasználható, amit egy fiatal leginkább aktuálisan szükségesnek és fontosnak tart az életében.
A munkáshitel kamatmentessége és a 10 éves futamidő jó lehetőség arra, hogy a fiatalok stabil, kiszámítható feltételek mellett építhessék jövőjüket, megvalósíthassák terveiket, családot alapítsanak, gyermekeket vállaljanak. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az első gyermek születése után két évre felfüggeszti a munkáshitel-törlesztést.
A második gyermek után pedig a tartozás felét, míg a harmadik gyermek érkezésekor a teljes fennálló tartozást elengedjük. A kormány által kidolgozott munkáshitel mintegy 300 ezer fiatalt segít majd a következő időszakban.
Hosszú távon pedig hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok biztonságos és boldog életet teremthessenek maguknak Magyarországon.
Mert a fiatalok sikere a nemzet sikere.

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik