Johnson: a brit kormány segíti a háborús bűncselekményekre utaló bizonyítékok összegyűjtését

A brit kormány segítséget nyújt azoknak a bizonyítékoknak az összegyűjtéséhez, amelyek az Ukrajna elleni orosz invázió során elkövetett háborús bűncselekményekre utalnak - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek szombaton.

A Downing Street esti beszámolója szerint Johnson telefonos megbeszélést tartott Zelenszkijjel, amelynek során kijelentette, hogy Oroszországnak számot kell adnia ukrajnai cselekedeteiről.

Fotó: Boris Johnson Hivatalos Facebook Oldala

Hozzátette: London ennek érdekében támogatást nyújt minden olyan bizonyíték beszerzéséhez, amely háborús bűncselekmények elkövetésére vall.

Liz Truss brit külügyminiszter a minap bejelentette, hogy Nagy-Britannia támogatni fog minden olyan vizsgálatot, amelyet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) indít a háborús bűncselekmények kivizsgálására és büntetőeljárások indítására szóló felhatalmazása alapján.

Dominic Raab brit igazságügy-miniszter, miniszterelnök-helyettes nemrégiben egymillió font (442 millió forint) értékű új brit finanszírozást jelentett be az ICC számára, emellett felajánlotta, hogy a Scotland Yard háborús bűncselekmények kivizsgálására szakosodott ügyosztálya és a brit fegyveres erők hírszerzési anyagok összegyűjtésében jártas szakértői segítséget nyújtanak a hágai bíróságnak.

A szombat esti telefonos megbeszélésen a brit kormányfő beszámolt az ukrán elnöknek arról is, hogy Nagy-Britannia újabb szankciókat léptetett érvénybe az orosz fegyveres erők több vezetőjével szemben.

A londoni külügyminisztérium előző nap jelentette be, hogy beutazási tilalommal és nagy-britanniai vagyoneszközeik befagyasztásával sújtotta mások mellett Andrej Szergyukov vezérezredest, az orosz légideszant-alakulatok parancsnokát, Nyikolaj Bogdanovszkij vezérezredest, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettesét, valamint Valerij Fljusztyikov vezérőrnagyot, az orosz hadsereg különleges műveleti alakulatainak parancsnokát.

Az ukrán elnökkel tartott szombat esti megbeszélésén Johnson megerősítette, hogy Nagy-Britannia a jövő héten újból megnyitja kijevi nagykövetségét, ezzel is demonstrálva az ukrán néppel vállalt szolidaritását.

A brit miniszterelnök megerősítette azt is, hogy London további védelmi jellegű katonai segélyben részesíti Ukrajnát, és ennek részeként páncélozott csapatszállító járműveket, drónokat és páncéltörő fegyvereket szállít az ukrán fegyveres erőknek.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének tájékoztatása szerint Zelenszkij köszönetet mondott Johnsonnak azért, hogy a brit kormány ukrán katonáknak nyújt kiképzést az Egyesült Királyság területén.

MTI

2022. április 24. 06:10
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...