
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
„Az Európai Bizottság javította a magyar gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését, 3,6 százalék helyett 5,2 százalékos gazdasági növekedést várnak Magyarországon” – írta közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. Szerinte a háború és az elhibázott szankciók a legtöbb előrejelzés szerint hamarosan recesszióba taszítják Európa gazdaságát.
"A célok világosak: a magyar gazdaságnak a romló környezetben is meg kell állnia a helyét, a stabilitást meg kell őrizni, a munkahelyeket meg kell védeni, az ország energiaellátását biztosítani kell" – írta a pénzügyminiszter. Hozzátette: azon dolgozunk, hogy a költségvetés az államadósság és a hiány csökkentése mellett is maradéktalanul biztosítsa az ehhez szükséges forrásokat.
Címlapfotó: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár