
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
A pszichiáterként dolgozó Bolek Payan múlt csütörtökön hagyta el munkahelyét, a jacksoni Henry Ford kórházat, majd családtagjai és barátai nem hallottak felőle többet. A férfi ezután hazament, a biztonsági kamerák felvételei alapján elhagyta lakását, ezután pedig nyoma veszett.
A rendőrség nyomozni kezdett az ügyben, rendőrkutyák, drónok segítségével kutatták át a közeli erdőt, majd kedden a hatóságok lyukakat vágtak a tavat borító jégbe, végül pedig délután innen emelték ki az orvos holttestét.
A rendőrség szerint Payan már az eltűnésének bejelentése előtt életét veszthette, de halálának pontos oka csak az orvosszakértő boncolása és a toxikológiai vizsgálatok után derül majd ki – írta meg a New York Post.

Fotó: Blackman-Leoni Public Safety

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról