Járvány tört ki a szomszédban, már majdnem 2000 beteg van

Országos járványnak nyilvánította Romániában a kanyarót kedden az egészségügyi minisztérium, miután a regisztrált megbetegedések száma megközelítette a kétezret és a fertőzés az ország 41 megyéje közül már 29-re átterjedt.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy egyéves kor helyett már 9 hónapos kortól kezdődően beadják a gyermekeknek az első védőoltást és utólag immunizálják azokat is, akiknek a szülei nem adatták be idejében a vakcinát - mondta a Digi 24 hírtelevíziónak Alexadru Rafila egészségügyi miniszter.

Az egészségügyi minisztérium a háziorvosokat is bevonva tájékoztató kampányt indít a szülők körében az oltási program betartása érdekében.

A járványhelyzet kihirdetését az tette szükségessé, hogy az utóbbi hetekben aggasztóan megnőtt a kanyarófertőzéssel kórházba utalt gyermekek száma. A fertőzések csaknem felét két erdélyi megyéből jelentették: Maros megyében 628, Brassó megyében pedig 339 fertőzöttet tartanak nyilván. Bukarest következik a sorban 213, illetve Kolozs megye 194 fertőzéssel.


A közegészségügyi intézet honlapján olvasható tájékoztatás szerint a betegség minden negyedik fertőzöttnél kórházi kezelést tesz szükségessé, ezer esetből egy pedig halálos kimenetelű.

A bukaresti szaktárca közleménye ismételten felhívta a figyelmet, hogy a kanyaró egy rendkívül ragályos betegség, amelyet főleg a be nem oltott gyermekek kapnak el, és adott esetben súlyos lefolyású lehet, illetve veszélyes szövődményeket is okozhat.

Romániában a kanyaró elleni átoltottság az utóbbi évtizedben országos szinten 78 százalékra csökkent, a második adag oltást a jogosult gyermekek alig 62 százaléka kapta meg. Az országban legutóbb 2016-ban tört ki kanyarójárvány, azt követően, hogy 2014-ben a szülők tömegesen kezdték megtagadni gyermekeik beoltását, ráadásul a vakcinaellátás is akadozott.

Az utolsó, csaknem négy évig tartó kanyarójárvány 2020 júliusáig több mint húszezer igazolt megbetegedést okozott, és 64 halálos áldozatot követelt.

Forrás: MTI

2023. december 06. 09:36
Brüsszel lerántotta a leplet a tervéről: célkeresztben a magyar emberek
Ukrajnát hoznák előnybe a legújabb döntéssel.
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” – Azahriah elmondta, mit gondol a Fidesz szavazóiról
Az nem derült ki, hogy a poszttal a közelgő koncertjeit akarja-e hirdetni vagy csak kedve támadt sértegetni a magyar...
Orbán Viktor: Fókuszban az aszályvédelem
Összeült az aszályvédelmi operatív törzs.
Zámbó Jimmy zsírleszívása adta a tippet Ruszin tábornoknak
A bukott vezérkari főnök nagy Jimmy rajongó.
Felborult egy olajfúró hajó a Szuezi-öbölben, többen meghaltak
Többen meghaltak, sokan megsérültek és eltűntek után is folyik a kutatás a Szuezi-öböl afrikai oldalán, Rász Garíb k...
Bundában a 40 fokban!
40 fok, brutális hőség, döbbenetes kánikula, szenvedünk ebben a forróságban, de hogy viselik az állatok ezt a nagy m...
family
Se koncert, se pénz?
Üres a naptár, kevés a fellépés, nincs elég koncert idén. Legalábbis erről panaszkodik most egyre több hazai híressé...
family
Tények röviden, 2025. július 2., szerda
Tények röviden adás.
Láttam a brutális kivégzést!
Elbújt egy bokros résznél, lesben állt, arra várt, hogy volt párja és fia közelebb érjenek hozzá. Mindezt nyílt utcá...
family
Lenézi a magyar szavazókat Azahriah
A Fidesz szavazóit sértegette az a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert ...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.