
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Az izraeli hadsereg (IDF) a politikai vezetés utasítására vasárnap reggel leállította a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélynyújtást, és lezárta az átkelőhelyeket az iszlamista Hamász terrorszervezettel megkötött tűzszünet és túszalku első szakaszának hivatalos befejezése után.
A döntést közvetlenül a muzulmán böjt elején, szombat este hozták meg a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette megbeszélésen, és azt egyeztették az amerikai kormánnyal.
A katonai rádió vasárnap reggel emlékeztetett, hogy a humanitárius segítségnyújtás megszakítása csak szimbolikus lépés, mert a Hamász raktárai tele vannak a tűzszünet negyvenkét napja alatt felhalmozott árukkal, a becslések szerint a terrorszervezetnek legalább négy hónapra elegendő készlete van, ugyanis ezen idő alatt 25 200 segélyszállító teherautó lépett be az övezetbe.
A miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleménye szerint a döntés azt követően született, hogy a Hamász megtagadta további túszok szabadon bocsátását. A Gázai övezet iszlamista terrorszervezeteinek kezében lévő túszok közül harmincötöt Izrael halottnak nyilvánított, de legalább huszonketten életben vannak közülük.
A Hamász a segélyezés leállítását "olcsó zsarolásnak, háborús bűnnek és a megállapodás elleni puccsnak" nevezte. A terrorszervezet felszólította a közvetítőket, hogy "kényszerítsék" Izraelt a "Gáza elleni büntetőintézkedések" beszüntetésére.
Forrás: MTI

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban