
Ez már a vég kezdete: elvesztette a kontrollt Magyar Péter, az emberei gátlás nélkül leplezik le a piszkos terveiket (VIDEÓ)
"Indul a Digitális Állampolgárság Program" – osztotta meg a Facebookon a magyar kormány.
Dömötör Csaba a Miniszerelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, hogy a program „lelke” egy mobiltelefonos alkalmazás, amellyel egyre több ügyet lehet majd egyszerűen, sorban állás nélkül elintézni - foglalta össze a Mandiner.
Ha valaki letöltötte a programot és a szükséges regisztrációt is elvégezte a kormányablakban, akkor a következő napokban kap majd egy értesítést a mobiljára, onnantól tudja majd használni az alkalmazást.
Az államtitkár elmondta, mostantól például a rendőri igazoltatásnál sem kell a személyi, elég lesz a telefonon lévő applikációt használnia annak, aki már regisztrált. Továbbá a mobilalkalmazásban minden személyes adat is elérhető lesz. Nem kell külön előkeresni például az TAJ számot, a kocsi adatait, vagy éppen az igazolványok számait – sorolta a digitális állampolgárság előnyeit Dömötör Csaba.
Az új alkalmazással egyszerűbben és gyorsabban lehet majd belépni az állami felületekre. Ez vagy 200 állami felületen jelent majd segítséget – tette hozzá. Az alkalmazással a kormányablakokba is lehet majd időpontot foglalni. Továbbá egy gombnyomással lehet majd erkölcsi bizonyítványt is igényelni.
Az államtitkár arra bíztatott mindenkit, hogy vegyen részt a Digitális Állampolgárság Programban.
Címlapfotó: Facebok/Magyarország Kormánya

Ez már a vég kezdete: elvesztette a kontrollt Magyar Péter, az emberei gátlás nélkül leplezik le a piszkos terveiket (VIDEÓ)

Orbán Balázs szerencsemalaccal készül a mai háborúellenes gyűlésre

Orbán Viktor már megérkezett Kecskemétre

Rákay Philip meglepetéseket ígér a mai háborúellenes gyűlésre

Ma Orbán Viktor részvételével Kecskeméten folytatódik a DPK háborúellenes országjárása

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

„Ez a reggel más, mint a többi” – üzent a miniszterelnök

Tóta W. Árpád szerint egy nő azért visel szemüveget, hogy ne tűnjön hülyének

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van