
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Az MTI közleménye szerint az amerikai meteorológiai szolgálat villámárvizekre figyelmeztetett a térségben, és jelezte: egyes területeken akár 12-20 centiméter csapadék is hullhat.
A New York-i Hudson-völgyben egy harmincas éveiben járó nő megfulladt, miután elsodorta a víz, amikor megpróbálta elhagyni otthonát. A villámár ereje sziklákat mozdított el, amelyek nekiütköztek a nő házának, és megrongálták a falát.
Helyi tisztségviselők szerint a vihar több tízmillió dolláros kárt okozott.
Kathy Hochul New York-i kormányzó a WCBS rádióadónak elmondta, hogy többen eltűntek, és egy házat elmosott a víz.
A vihar haladási irányában élő lakosokat arra kérték, hogy ne induljanak útnak.
Hochul vasárnap rendkívüli állapotot hirdetett ki a New York városától mintegy 96 kilométerre északra fekvő Orange megyében, amelyet később Ontario megyére is kiterjesztett.
West Pointot, az amerikai katonai akadémiának otthont adó várost is elöntötte a víz. Helyi tisztségviselők attól tartanak, hogy károk keletkezhettek több történelmi épületben.
Az amerikai meteorológiai szolgálat villámárvizekre figyelmeztetett New York állam délkeleti részén, "életveszélyesnek" minősítve a helyzetet. Emellett figyelmeztetést adott ki New Jersey északkeleti részére.
A meteorológiai szolgálat szerint hétfőn New England nagy részén várható heves esőzés és áradás, és Vermontban, valamint New York északkeleti részén is sok csapadék hullhat. Vasárnap éjszaka New York városára is lecsaphat a vihar, amely villámárvizekhez vezethet - írta a meteorológiai szolgálat a Twitteren.
Címlapfotó: Twitter/@Reuters

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban